Mit kezdjünk a divatdiétákkal?

diéta

Ritka az olyan ember, akinek az életében legalább egyszer ne jönne el a pillanat, amikor szeretne jobban ügyelni az életmódjára. Talán azért, mert épp felugrott pár kiló, talán fittebb szeretne lenni vagy az egészségi állapota megköveteli a változást.

Az étrendi változtatás kapcsán többnyire a diéta vagy a fogyókúra kifejezés jut eszünkbe. A laikusok gyakran egyenlőséget tesznek e két fogalom közé, holott előfordul, hogy a diéta teljesen más okból indokolt.

Fogyókúra vagy diéta?

A fogyókúra célja teljes egészében a testtömeg csökkentése, és az alkalmazásának az ideje meghatározott, pl. 2 hét, 3 hónap, fél év. A diéta az egyes betegségek esetében alkalmazandó étrendi változtatást jelenti, tehát betegségek megelőzésére, enyhítésére és gyógyítására szolgál. Olyan változást jelent a táplálkozásban, amely teljes mértékben a beteg szervezet igényeinek megfelelően van összeállítva. Alkalmazkodik a beteg tápláltsági állapotához, a kezelt betegségek stádiumához, és a tervezés során fontos figyelembe venni az egyéni igényeket is.

A diéták között találhatók olyanok is, amikor az egészségi állapot indokolja a testsúlycsökkentést, így némely ételcsoportok tiltólistára kerülhetnek. Ezek a változások nem kúrajellegűek, hanem egész életre szólnak. A diétát igénylő betegségek közé tartoznak például az anyagcsere-, a szív- és érrendszeri, az autoimmun betegségek, valamint a tápcsatorna betegségei és a különféle ételallergiák.

Ajánlatok özöne

A testsúlyproblémával küzdő emberek megannyi fogyókúrát képesek kipróbálni, hogy elérjék a céljukat. Hajlandók több napon át koplalni és sanyargatni a testüket. Tulajdonképpen nem is csoda, hiszen manapság a csapból is az „egészséges táplálkozás” folyik. Hatalmas piaca van a különféle étrendkiegészítőknek, csodaszereknek. És persze sorjáznak az önjelölt tanácsadók és egészségguruk, akik szaktudás nélkül ajánlják vagy árulják ezeket.

A probléma tulajdonképpen abban rejlik, hogy a laikusok nem képesek megszűrni ezt az információözönt. Nem tudják eldönteni, hogy az adott termék vagy fogyókúrás módszer valóban megfelelő-e a számukra.

Attól, hogy egy életmódprogramot ismert sztárok, műsorvezetők, énekesek vagy aerobicedzők népszerűsítenek, nem biztos, hogy a módszer tudományosan is megalapozott és bárkinek megfelel. A divatos diéták olyan testtömegcsökkentő étrendek, amelyek rövid idő elteltével hatásos és hosszú távú testsúlycsökkenést ígérnek – ezért olyan népszerűek. Általában az alapanyagcserét befolyásolják. A szervezet alapanyagcseréjének a csökkentésével a kívánt testsúly viszonylag hamar elérhető, viszont a kúra befejeztével a szervezet fokozatosan visszaépíti a leadott testtömeget. A gyors fogyások következménye sokszor az ugyanolyan gyors súlyvisszaszedés. Ezt a jelenséget nevezzük jojó-effektusnak.

Egyes drasztikus diéták még rövid távon is képesek kóros állapotokat (a legtöbb esetben vitaminhiányt, de akár túladagolást) okozni. A divatdiéták többségének az alapja valamelyik tápanyag bevitelének a nagymértékű csökkentése/növelése.

Zsírdús diéták

A zsiradékban gazdag ételeket és élelmiszereket részesítik előnyben radikális szénhidrát-megszorítás mellett. Tudni kell azonban, hogy a hosszú távú szénhidrátmegszorítás megbetegedéshez vezet, mivel a szénhidrát elengedhetetlen a megfelelő agyi működéshez és az energiatermeléshez. Hiánya gondolkodászavarhoz, levertséghez, csontbetegséghez, veseproblémához vezethet.

Fehérjediéták

Jellemzőjük, hogy nemcsak a szénhidrátok, hanem a zsírok is a háttérbe szorulnak. Számtalan kutatás foglalkozik a fehérjedús táplálkozás káros hatásainak a feltárásával. Bizonyított, hogy kifejezetten kedvezőtlenül hat a már kialakult magas vérnyomás, cukorbetegség kimenetelére.

Érdekes

Fogyókúra helyett

1. Rendszerezze a táplálkozását!

2. Figyeljen a megfelelő nyersanyagokra és konyhatechnológiára!

3. Táplálkozása legyen rostokban gazdag!

4. Fogyasszon elegendő folyadékot!

5. Zárja ki a finomított szénhidrátokat!

6. Kerülje a bő zsírban/olajban sütést.

Szénhidrátdús diéták

Legfőbb hibájuk az egyhangúság mellet, hogy nagyon alacsony a fehérje-, a vitamin- és az ásványianyag-tartalmuk. Bizonyos esetekben dehidratációt is okozhatnak. A fehérjehiányos táplálkozás hatása több szervet és életfunkciót is érinthet, azért e kúrák hosszú távú alkalmazása semmiképpen sem ajánlott. A szervezet fogékonyabbá válik egyes betegségekre, mivel csökken az immunvédekezés.

Gyümölcsdiéták és ivókúrák

Egyértelműen megállapítható, hogy alkalmazásuk tápanyaghiányos állapothoz vezet. Alacsony az energia-, a fehérje-, a zsír-, a vitamin- és az ásványianyagtartalmuk is. Nem biztosítják a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagok egyikét sem, ezért számos veszélyt rejtenek magukban. Hosszú távú alkalmazásuk teljes mértékben elvetendő.

Alacsony energiatartalmú diéták

Ezek 1000-1500 kilokalória energia hordozói. Rövid távon testsúlycsökkenést eredményezhetnek, mivel az elégtelen energiabevitel hatására szervezetünk a zsírtartalékait használja fel az energiaszükséglet biztosítására. Nemcsak súly-, hanem jelentős izomtömeg-veszteséget is kiválthatnak. A kúrák alkalmazása és a fogyásért folytatott küzdelem hatást gyakorolhat a hangulatra, a pszichés állapotra. Ingerlékenységet, stresszt, valamint depressziót okozhat.

Érdekes

A dietetikus válaszol

Az Új Szó nyomtatott mellékletében Kürthy Andrea dietetikus hétről hétre egy-egy szűkebb témára összpontosítva a kiegyensúlyozott, egészséges étrend kialakításához ad ötleteket. Kürthy Andrea olvasóink kérdéseit is várja. Kérdésüket feltehetik e-mailben a [email protected] címen. A tárgysorba írják oda: A dietetikus válaszol.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?