Még mindig félvállról vesszük a krónikus szívelégtelenséget

Még mindig félvállról vesszük a krónikus szívelégtelenséget

A koronavírus-járvány után a szakemberek a krónikus szívelégtelenség tömeges előfordulását jósolják. Figyelmeztetnek: ne becsüljük le e súlyos szív- és érrendszeri betegség tüneteit. Csak Szlovákiában évente több mint 3 400-an halnak meg ebben a betegségben.

Hasonlóan kedvezőtlenek a kórházi kezelések adatai is. Épp a szívelégtelenség azok közé a diagnózisok közé tartozik, amelyek miatt legtöbben kerülnek kórházba. 2019-ben 28 700 beteg szorult kórházi kezelésre ezzel a betegséggel. A pandémia miatt és a fertőzéstől való félelem következtében a betegek lemondták tervezett kardiológiai kivizsgálásukat. A szlovákiai kardiológusok körében végzett felmérés azt mutatja, hogy a tervezett ellenőrzések csaknem 20 százalékát a betegek törölték, s ez lényegesen ronthatja a betegek állapotát. A megkérdezett kardiológusok körülbelül fele azt mondta: összehasonlítva a pandémia előtti időszakkal már most a betegek egészségi állapotának romlását tapasztalják. A szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy a Covid után jöhet a szívelégtelenség- járvány, a Covid-19 ugyanis megtámadhatja a szívet, negatívan hathat a véralvadásra, s károsítja a szív munkáját a koronavírus okozta gyulladás is.

Többen halnak meg, kerülnek kórházba

A halálozást és a kórházi kezelést tekintve a szív- és érrendszeri betegségek statisztikai adatainak listáját a krónikus szívelégtelenség vezeti. Míg 2007-ben 10 428 beteg szorult kórházi kezelésre, 2019-ben már több mint 28 000 páciens került kórházba. 2005-ben Szlovákiában 1287 ember halt meg szívelégtelenségben, 2019-ben több mint 3 400. Bár az elmúlt években sokat bővültek és gazdagodtak az emberek ismeretei e betegség tüneteiről, még mindig sokan összetévesztik a szívelégtelenség tüneteit az infarktus tüneteivel. „Korai felismerésük és a kezelés mielőbbi megkezdése jelentősen meghosszabbíthatja a beteg életét az olyan súlyos diagnózis esetében is, amilyen a krónikus szívelégtelenség. Ezért is rendkívül fontos, hogy a betegek minél előbb felismerjék a betegség tüneteit és felkeressék orvosukat” – hangsúlyozta dr. Eva Goncalvesová kardiológus.

Mi a betegség lényege?

Krónikus szívelégtelenség akkor alakul ki, amikor a szív „nem bírja” megfelelő oxigénnel ellátni a szervezet szöveteit. Hosszú ideig tartó és az életminőséget nagymértékben rontó betegségről van szó, s következtében megnő a halandóság esélye. Legjellemzőbb tünete a légszomj, a folyadékfelhalmozódás a szövetekben, a fáradtság, „Legjellegzetesebb tünete a légszomj, az alsó végtagok, főleg a boka dagadása és az általános gyengeség és fáradtság. A kilátások ebben az esetben nem túl jók. A betegek fele 5 éven belül meghal” – mondta Goncalvesová.

Tájékoztatják a fiatalokat

Mivel a krónikus szívelégtelenség főleg a 65 év felettieket érinti, fontos, hogy hozzátartozóik – a gyerekek és az unokák – felismerjék a betegség tüneteit, és legyen gondjuk arra, hogy szüleik, nagyszüleik minél előbb orvoshoz kerüljenek. A Hlas nášho srdca betegszervezet új kommunikációs kampányt indított, amelynek keretében rövid videókban tájékoztatja a fiatalokat e szívbetegség legismertebb tüneteiről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?