Készítsünk csíramálét!

Már nagyon hiányzik a szemnek a természet zöldje, a szervezetnek pedig a vitamin. Ezt mi magunk is pótolhatjuk, életre keltve a búzacsíráztatás régi hagyományát, ami a húsvét közeledésével is összefügg. Töltsünk meg egy lapos agyagedényt jó minőségű földdel úgy, hogy a földréteg legalább 5 cm legyen! Erre szórjunk rá sűrűn búzaszemeket, majd a magvakat takarjuk be egy-másfél centiméter vastagon földdel! Tartsuk a „vetést“ meleg és világos helyen, gondoskodjunk róla, hogy ne száradjon ki! Négy-öt nap múlva a kelő csírák áttörik a föld felszínét, fölemelik a rajtuk lévő réteget, majd kibújik a levél hegye is. Nyolc-tíz nap sem telik el, máris szép, üdezöld „gabonavetésben“ gyönyörködhetünk. Ha folyamatosan vetjük a magokat, mindig „arathatunk“. A zsenge, zöld búza leve nagyon jó gyomor- és béltisztítószer. Egy csokornyit vágjunk le, és reggeli előtt rágcsáljuk el, de össze lehet turmixolni valamilyen ivólével is.

Akik hajlandók lemondani a zöld „vetemény“ látványáról, azoknak ajánljuk az ugyancsak búzaalapú csíramálét, falusi gyerekek lassan múlt ködébe vesző csemegéjét. A búzaszemeket tálra vagy deszkára terítve, nedves ruhával letakarva állni hagyjuk, s egy bő hét alatt a magocskákból két-három centis csíra bukkan elő, ami mézédes. A „termést“ le kell darálni például húsdarálóval, langyos vízzel átmosni, az átszűrt levet liszttel összekeverni. Olyan híg tészta keletkezik, mint amilyen a palacsinta alapanyaga. Ezt azután az előzőleg tepsi aljára terített „sima“ nyújtott tésztára ráöntik, esetleg újabb tésztaréteggel lefedik. Következik a – viszonylag hosszabb ideig tartó – sütés, ennek eredményeképpen fényes, barna tetejű lepényt kapunk, aminek zsírtartalma nincs, B-, D- és E-vitaminban viszont kiemelkedően gazdag. Egyes piacokon most is árulják, kockára, esetleg pizzaszelet formára vágva. Ám a saját „szüretelésű“ csíramálé sikerélményét semmi nem pótolja. (Oázis)