Illusztráció
Karácsony – lelkiismeret-furdalás nélkül
A karácsonyra a bőség a jellemző, de néha még ezt a határt is túllépjük, főleg, ha az étkezésről van szó. Összeállításunkban szakemberek mondják el, hogyan élhetjük át idén az ünnepeket kissé másképpen – bőségben, de elsősorban egészségesen. A főszakács a karácsonyi menü egészséges alternatíváját kínálja, a gasztroenterológus, a táplálkozási szakember és az immunológus pedig elmondja, hogyan kerülhetjük el az ünnepek alatt a szervezet felesleges túlterhelését.
Erjesztett zöldség az asztalon
Az egészségesebb ünnepi étlapon nem feltétlenül a hagyományos ételektől eltérőeknek kell szerepelniük. A zöldség vagy a hal, amit rendszerint karácsonykor eszünk, sok vitamint és hasznos anyagokat tartalmaz, de gyakran már az elkészítés során megsemmisítjük őket. És most nem csak a zsírban való sütésről van szó – bár ezt jó lenne mellőzni. Martin Novák főszakács alternatív karácsonyi menüjében 55 C-fokon készíti el a halat, aminek köszönhetően minden tápanyag megmarad benne. Önök is kipróbálhatják hozzá a borsópürét vagy a csicsókakrémet.
„Az erjesztett zöldség sok egészséges baktériumot tartalmaz, ami nem terheli meg a gyomrot. A különféle zöldségek nagyon érdekes és egészséges elkészítési módjáról van szó, nem kell a tartósított káposztához ragaszkodnunk” – mondja az ismert főszakács.
A csicsóka antioxidációs tulajdonságainak köszönhetően a karácsonyi menü nagyszerű része. Ha a krémet úgy készíti el, ahogyan a főszakács (vegán változatban kókuszvaj és növényi krém felhasználásával), még emészthetőbb lesz.
Előétel: borsópüré
Leves: csicsókakrém
Főétel: vajas konfitált (lassan abált) harcsa paprikakrémmel
Hagyományos receptek – kissé másképpen
Ha ön a hagyományos receptek híve, és nem tudja elképzelni a karácsonyt krumplisaláta vagy sütemény nélkül, most néhány egészséges alternatívát kínálunk. „A majonézt sem kell teljesen száműzni az ünnepi asztalról, de próbálja meg legalább részben alacsony kalóriaértékű görög joghurttal helyettesíteni, ami gazdag fehérjeforrás, nem pedig zsírforrás. Az étel kalóriaértékét így 200-300 kalóriával is csökkentheti, amit félórás futással tudna csak elégetni” – magyarázza Boris Bajer orvos, fiziológus, patofiziológus és táplálkozási szakember.
Az egészséges életmód ellen elkövetett legnagyobb bűnnek azonban nem az ételek összetételét, hanem a mozgáshiányt tartja. „Ha nem mozgunk, jelentősen lelassul a kalóriaégetés, és megváltozik a test hormonális profilja, vagyis az, hogy hogyan égeti el a kalóriát és mennyi izomtömeg képződik” – teszi hozzá Bajer.
Mi a teendő, ha túl sokat ettünk?
Dr. Anna Gojdičová gasztroenterológus szerint nemcsak az az egyik leggyakoribb étkezési hiba, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy hogyan eszünk. Az emberek szeretnek kétszer, legfeljebb háromszor enni naponta, de néha túl nagy mennyiséget, karácsonykor pedig nemritkán óriási menynyiséget. „Hiba, hogy sokan étkezés után azonnal leülnek vagy lefekszenek, mert fáradtnak érzik megukat. Ez azonban lelassítja az emésztést és megnöveli a gyomorégés valószínűségét” – magyarázza dr. Anna Gojdičová.
Ha már elkövette ezt a hibát, vagyis túl sokat evett, esetleg evés után azonnal lefeküdt vagy rosszul érzi magát, néhány vény nélkül kapható szer segíthet. „Természetesen nem oldja meg a régen fennálló emésztési problémákat, de segíthet megszüntetni az egyszeri kellemetlen tüneteket” – zárja tanácsait a gasztroenterológus.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.