Jót tesz a prosztatának

prosztata k

Nem a levegőbe beszélt az urológus, aki azt is tudja, hogy néha elkerülhetetlen az állva vizelés.

Ha esetleg annyira sietnünk kell a toalettre, hogy belépés előtt véletlenül elfelejtjük megnézni az ajtón lévő figurát/kiírást, akkor is általában egyből tudjuk, hogy a férfi- vagy a női WC-ben vagyunk, hiszen ahol van piszoár, minden bizonnyal azt tervezték annak idején az uraknak. Míg a hölgyek javarészt ülve végzik mindkét dolgukat, a férfiak leginkább állva szokták elvégezni az egyiket, egészen konkrétan a vizelést.

A férfiaknál már-már beidegződésnek számít, hogy szinte mindenki állva vizel, és ülve végzi a másik dolgát. Ennek leginkább kényelmi és időspórolási okai lehetnek pár testi adottságon kívül, viszont lehet, hogy minden férfi jobban járna, ha mindig ülve használná a toalettet – legalábbis így gondolja a világ egyik vezető urológusa, Gerald Collins, aki nemrég érdekes dolgokat mondott ezzel kapcsolatban. A szakember szerint sokkal jobb a férfiak szervezetének és egészségének, ha ülve vizelnek – és azt is elárulta, hogy miért. Ahogy öregszenek a férfiak, úgy lesz egyre fontosabb, hogy megóvják és kíméljék a prosztatájukat, ehhez pedig tökéletes módszer az ülve vizelés, mivel olyankor több izom is elernyed, pihen, ráadásul könnyebben és gyorsabban ürül ki a húgyhólyag – vagyis ezzel mondhatni minden férfi szívességet tesz magának, meg persze a prosztatájának, ami nagyon sok gondot tud okozni idősebb korban. Egy tanulmány szerint a férfiak túlnyomó része állva szeret vizelni, de úgy tűnik, hogy ezen gyorsan változtatni kell. Egyáltalán nem ciki ülve vizelni, szóval nem szabad, hogy bárkit is visszatartsanak az ilyen gondolatok. Gerald Collins persze azt is megemlítette, hogy tisztában van vele, hogy bizonyos helyzetekben nem megoldható az ülve vizelés, de ha lehet, akkor törekedni kell rá – a fent említett indokok mellett valószínűleg tisztasági okokból sem ártana.

(Promotions)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?