Így támogassa immunrendszerét tavasszal!

immunrendszer k

Immunrendszerünk erősítésére mindig érdemes időt, energiát fordítanunk, de tavasszal mindenképpen foglalkoznunk kell a kérdéssel, a téli időszak ugyanis jelentősen gyengíti szervezetünk ellenálló képességét.

Ennek egyik fő oka a napfény hiánya, ez pedig együtt jár azzal, hogy testünkben a szokásosnál kevesebb D-vitamin termelődik. Így amikor eljön a tavasz, a legfontosabb, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és kihasználjuk a napsütést. Ezzel „D-vitaminkészleteinket” tölthetjük fel – hiszen a napsugárzás hatására termelődik bennünk ez az immunerősítő anyag. Elsősorban a D-vitamin hiánya okozhat problémát – fogékonyabbakká válhatunk a fertőzésekre. Mindazonáltal a napozáson túl, kapszulákban való szedése sem garancia a megbetegedések ellen. Csodát tehát ettől sem szabad várni – ez 2021-ben is bebizonyosodott, miután sokan a koronavírusjárvány megfékezését várták e vitamintól.

Így jelzi a bajt

Vannak emberek, akik soha nem betegek, de olyanok is akadnak, akik már attól ágynak esnek, ha kicsit megfújja őket a szél. Állóképességünkre számos dolog van hatással, érdemes ismerni ezeket. A D-vitaminnál fontos tudni, hogy elértük-e azt a szintet, aminek emelésével már nem várhatunk semmilyen jótékony hatást. Ráadásul a D-vitamin – ellentétben a C-vitaminnal – nem ürül ki gyorsan a szervezetből, könnyen elraktározódik, zsírban oldódó vitaminként. Ezért könnyen túl is adagolhatjuk ezt a vitamint – erre is figyelnünk kell. Az életkorral a D-vitamin-igény növekszik, akár egyharmadával többet (800 nemzetközi egységet) is szedhetnek a 71 évnél idősebbek a 19–70 közöttieknek ajánlott 600 nemzetközi egységnél. A normál napozás egyébként sok embernek elég a naponta szükséges D-vitamin termelődéséhez, de ez egyénenként változik, és érdemes orvosunkkal konzultálni ez ügyben.

Felejtsük el a cukrot!

Az immunerősítés másik módja igen egyszerű: hagyjuk abba a finomított cukrok fogyasztását, mert károsítják szervezetünk védekezőképességét, továbbá növelik a gyulladások és a sejtkárosodás kockázatát. Áttételesen is kimerítik az immunrendszerünk energiáit. Fontos ilyenkor, hogy természetes élelmiszerekben lévő cukrokat (például gyümölcsökkel) fogyaszthatunk, de vitaminokkal és ásványi anyagokkal kiegészítve. Fontos figyelnünk általában is az étkezésünkre: a természetes alapanyagok nagyon fontosak, kerüljük a túlzottan mesterséges, „ipari” ételeket. Ez is segítheti immunrendszerünk működését. A szezonális gyümölcsök, a friss zöldségek segítenek ellenálló képességünk megőrzésében, visszanyerésében. Immunrendszerünk 80 százaléka egy tudományos szakértő szerint a bél- és emésztőrendszerünkben „lakozik”. Az egészséges emésztés tehát a szervezet védekezőképességével is összefügg. A probiotikumok szedése ezért jótékonyan szabályozhatja bélrendszerünk és immunrendszerünk működését egyaránt. Természetesen a rendszeres testgyakorlás, edzés, tréning is fontos a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében, és ez máris összefügg immunrendszerünk erősítésével is. Tavasszal a kellemes séták, a kocogás, az erdei túrák, egy kis szintkülönbséget is „belevéve” sokat lendíthetnek közérzetünkön és ellenálló képességünkön is. A szakértők szerint legalább heti 150 percet edzéssel kellene töltenünk, hogy egészségünket megőrizzük.

A „magyar” vitamin

Figyelnünk kell a megfelelő hidratációra, a folyadékbevitelre és az elegendő alvásra is szüksége van az immunrendszerünknek. Továbbá ne felejtsük: a stresszt is csökkentenünk kell az életünkben, mert a folyamatosan feszültségben élő, szorongó emberek immunrendszere legyengül, miután a szervezet energiáit a stressz elvonja a kórokozók elleni védekezéstől. Ha minderre már odafigyelünk, akkor ejthetünk szót arról, hogy milyen vitaminokat és ásványi anyagokat érdemes még szednünk immunerősítőként. Elsőnek ilyenkor persze mindenkinek a C-vitamin jut az eszébe.

Szent-Györgyi Albert révén „magyarnak” is mondható ez a vitamin. Erről egy viszonylag friss kutatás mutatta ki, hogy napi 1000-2000 milligramm 8 százalékkal rövidítette le a megfázások időtartamát. Ez felnőttekre vonatkozó adat volt, gyerekeknél valamivel hatékonyabb a C-vitamin: 14 százalékkal rövidebb idő alatt gyógyultak egy 11 ezer fős minta eredményei szerint. A cink fontos nyomelem, amely az immunrendszerünk működését egyértelműen pozitívan befolyásolja. Egyrészt az immunsejtek tevékenységét segíti elő, másrészt az immunrendszer gyorsabb reagálását teszi lehetővé – a sejtek közötti kommunikáció javításával. Érdekes módon napi 75 milligramm cink szedése egy 575 fős mintán 33 százalékkal rövidítette le a megfázás (nátha) időtartamát. Hozzá kell tennünk: a cink normális napi adagja nőknél 8, férfiaknál 11 milligramm.

Nem lehetetlen

A szakértők ajánlásait tehát így összegezhetjük röviden: vigyázzunk a testsúlyunkra (ne hízzunk el), és hagyjuk el rossz szokásainkat, ne dohányozzunk, ne fogyasszunk túl sok alkoholt. Tartsuk be a higiéniai szabályokat (és ez nem csak a koronavírus idején fontos), mossunk kezet alaposan, főzzük meg az ételeket úgy, hogy a fertőzések kockázatát minimálisra csökkentsük.

A tisztasági szabályok betartása mellett ügyeljünk a C- és D-vitamin, illetve a cink bevitelére. S még inkább vigyázzunk arra, amiről sokszor megfeledkezünk: emésztőrendszerünk jó működésére, mert mint láttuk, immunrendszerünk is nagyban függ attól, hogy sikerül-e megfelelő étkezéssel vagy probiotikumokkal fenntartanunk a béltraktus egyensúlyát.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?