Hogyan táplálkoztak a vikingek?

Bár nem maradtak utánuk receptek, ételkészítési módszereik, a 12. századtól szájhagyomány útján terjesztett, pergamenre írt elbeszélések, vagyis a skandináv sagák, a 13. századból származó versgyűjtemény, az Edda-énekek tanulmányozása, a viking régészeti leletek, valamint a mocsarakból és a tavakból összegyűjtött pollenek tudományos elemzései alapján kiderül ez-az a konyhájukról.

Általában naponta kétszer ettek. A napközbeni étkezés, vagyis a dagmál két órával a munka megkezdése után volt. A munka végeztével volt a másik, az éjszakai étkezés, a náttmál. A két étkezés közötti idő az évszaktól és a nappalok hosszától függött, de ez általában 12 órát tett ki.

Étkezésük alapját a sűrű gabonaleves és -kása jelentette, amit ünnepségek alkalmával sósan és édesen is fogyasztottak. Bár a skandináv országokban hűvös az idő, mégis többféle ételt is fogyasztottak. Ha valamely növényhez vagy állathoz nem tudtak hozzájutni, azt kereskedéssel vagy fosztogatással szerezték be. Az ízeket mézzel és/ vagy fűszerekkel fokozták.

Svédországban és Dániában főleg árpát termesztettek, de Norvégiában az árpa mellett a zab is elterjedt volt. Izlandon 1150-ig elég árpa és zab termett, ám akkoriban az éghajlat nem kedvezett a termesztésnek. Az árpatermés nagy részét valószínűleg sörgyártásra használták, de kenyeret is sütöttek belőle. Dániában zabbal etették az állatokat, míg Svédországban és Norvégiában kását és kenyeret készítettek belőle. Régészeti ásatások során égett gabonaszemeket találtak Jorvík, Birka, Oseberg és Dublin területén. Kásakészítéshez és kenyérsütéshez kézi meghajtású malommal őrölték a gabonát. Mivel a malomkövek forgatása nehéz volt, ezt a munkát többnyire rabszolgákkal, néha alacsonyabb rangú nőkkel végeztették. Skandináviában kezdetben csak mogyoró volt. A dió, a mandula és a gesztenye a vikingek révén jutott el oda. Legfontosabb gyümölcsüket, az almát maguk gyűjtötték, akárcsak a különféle bogyósokat és a szilvát. Többnyire aszalással tartósítottak. A középkorban mézet és cukrot is használtak a tartósításhoz. Mézhez csak Skandinávia déli részén lehetett hozzájutni, onnan szállították északra. Finnországban és Norvégiában elterjedt volt a tejtermelés. Bár kecskét is tartottak, mégis inkább tehéntejet ittak. A vikingek étkezésében mindig fontos szerepet játszott a tej, a vaj, a sajt és a tejszín.

Az ancient-origins.net honlapon olvasható egy kásaszerű étel receptje, amit akár a vikingek is fogyaszthattak volna, mert minden összetevő – gabona, mogyoró, alma, tejszín, méz – rendelkezésükre állt. A szokatlan ízek kedvelői és a gasztronómiatörténet iránt érdeklődők is bátran kipróbálhatják.

Kutatások igazolták, hogy a gabonafélék, a csonthéjasok, a gyümölcsök, a tejtermékek és a méz egészségesek. Nem így a vörös húsok, ám sokan mégsem hajlandók lemondani róluk. Nos, ha valakinek húsra van gusztusa, inkább a kecskehúst válassza. Egy kutatás szerint a kecskehús alacsony telítettzsírsav- és koleszterintartalma miatt a vörös húsok egészségesebb alternatívája. Olyan esszenciális aminosavakat is tartalmaz, mint a lizin, a treonin és a triptofán.

Noha a vikingek még nem tudományos alapon étkeztek, úgy tűnik, egészen jól válogattak az ételek között. Táplálkozásuk tulajdonképpen egészségesnek mondható.