Hat hét alatt alakulnak ki a fontos sejtrendszerek

A fogamzásra való tudatos és gondos felkészülés, majd a terhesség minél korábbi felismerése biztosíthatja egyedül a fejlődés kritikus időszakában – a második és nyolcadik hét között – a magzat fokozott védelmét.

A megtermékenyítés általában a petevezetéknek a petefészek felé eső tágulatában történik. Az ondósejtek tehát nagyon is a pete elé sietnek. A megtermékenyített pete, másutt szándékosan a sokkal találóbb „magzatkezdemény“ kifejezést használjuk, lassú vándorlás után a petevezetéken át jut el a fogamzástól számított hetedik nap körül a méhbe. Itt további egy hetet vesz igénybe beágyazódása a terhességre előkészült méhnyálkahártyába. A megtermékenyítést követő két hétben a beágyazódó és osztódó magzatkezdeményben külső eredetű fejlődési rendellenességek nem alakulnak ki. A petevezetékben lassan lebegve haladó magzatkezdeménynek ugyanis nincs közvetlen kapcsolata (például érösszeköttetése) az anyai szervezettel, ráadásul a magzati sejtek ilyenkor még képesek egymás teljes értékű pótlására. Ha tehát néhány sejt károsodik is, a többi ezt helyrehozza. Ugyanakkor a jelenlegi feltételezések szerint az életnek ez az első két hete jelenti a genetikai eredetű ártalmak kiválogatódásának legfontosabb időszakát. Tulajdonképpen ekkor derül ki, hogy a két szülőtől származó érett ivarsejtek fél-fél kromoszómaszerelvénye és a bennük levő mintegy 60 000 gén hogyan felel meg egymásnak. A nem optimális időben történt fogamzások után gyakorta észlelt magzatpusztulás is főleg ebben az időszakban következhet be. Számos szakember véleménye szerint ilyenkor a magzatkezdemények akár egyharmada, sőt a fele is elalhat.

Nagyon sok közvetett bizonyíték szól e feltételezés mellett. Egyrészt az, hogy a kromoszóma-rendellenességekre visszavezethető spontán vetélések időbeni gyakorisága a fogamzás irányában visszafelé haladva egyre növekszik, így logikus feltételezni, hogy a legkoraibb időszakban arányuk még magasabb lehet. Már csak azért is, mivel bizonyos kromoszóma-rendellenességek a felismert spontán elvetélt magzatokban nem mutathatók ki, pedig kialakulásukkal feltétlenül számolni kell. Másrészt a feltételezett fogamzáskori és az észlelt születéskori nemi arány eltérése csak a genetikailag férfinemű magzatkezdemények gyakori korai pusztulásával magyarázható meg. E felfogásból következően sok szakember a megkésett havivérzések döntő hányadának hátterében is a magzatkezdemények korai pusztulását gyanítja. A közvetlen bizonyítékot a fel nem ismert terhességek létének igazolására a lombikbébimódszer alkalmazása jelentette. Ez esetben ugyanis az orvosok pontosan tudták, hogy hány magzatkezdeményt ültettek be a méhbe, és ezt követően könnyű volt a továbbfejlődők arányának megállapítása. Ismertté vált, hogy csak minden tizedik magzatkezdemény volt képes megfelelő beágyazódásra a méhnyálkahártyába, majd a további fejlődésre.

A rendszeres nemi életet élő pároknál a fogamzás napját megmondani szinte lehetetlen. ĺgy egyetlen biztos támpont marad: az utolsó havivérzés (uhv) első napja. A terhesség időtartamát ezért innen számítjuk. A szülés várható időpontját különben könnyű kiszámítani: Az uhv első napjának naptári dátumához hozzá kell adni 7 napot, majd ebből levonni 3 hónapot. Nézzünk egy példát. Augusztus 20-án volt az uhv első napja. Adjunk hozzá hét napot, majd vonjunk le 3 hónapot: A szülés várható időpontja tehát május 27. Ettől persze a szülés normális körülmények között is eltérhet egy-két héttel.

A tüszőrepedés-petetermelődés szokásos ideje a női nemi ciklus 11–17. napja, a fogamzásra tehát általában ekkor kerül sor. A most használt számítás szerint azonban a megtermékenyítés tulajdonképpen a „terhesség“ 14. napja körül következik be. Az igazi terhesség első két hetében ugyanakkor a születéskor észlelhető fejlődési rendellenességek nem alakulnak ki. Mindezekből az következik, hogy az uhv-től számított terhességek első hónapjában a magzatkezdemény még nem kerülhet veszélyhelyzetbe.

A beágyazódást követő, robbanásszerűen gyors fejlődés során alakulnak ki a főbb szövetek és szervek, majd a magzat jellemző külső és belső felépítése. A nyolcadik hét végére a 3 cm hosszú és 4 gramm súlyú magzat már az újszülött, sőt az ember jellegzetességeit mutatja. Lényegében a fogamzást követő második és nyolcadik hét között, tehát hat hét alatt alakulnak ki a megtermékenyített pete még „mindenre képes“ sejtjeiből a magzat meghatározott „munkamegosztás“ szerint működő specializálódott sejtrendszerei. Érthető tehát, hogy e csodálatosan gyors és bonyolult fejlődés során kell leginkább számolni a belső, tehát a genetikai eredetű szabályozás zavaraival, és a külső hatásokra, úgynevezett magzati ártalmakra visszavezethető, és a születéskor is észlelhető, durvább fejlődési zavarokkal. A terhesség nyolcadik hete után a főbb formáiban már jórészt kialakult magzatra főleg a mennyiségi növekedés, a szöveti érés és a működések tökéletesedése a jellemző. Ezért csak kisebb fokú fejlődési zavarokkal, illetve a még ekkor is – sőt a születést követően is – jelentős fejlődésen áteső ideg- és csontvázrendszer rendellenességeivel kell számolni.

Részletek dr. Czeizel Endre: Az egészséges utódokért című munkájából.