Ha kificamodott a bokája, nem elég a pihentetés

bokaficam

Csak legyintünk, ha egy óvatlan pillanatban bokaficamot szenvedünk. Azt gondoljuk, hogy a pihentetés, a jegelés majd megoldást jelent. A szakemberek szerint azonban egy bokarándulás után sokkal nagyobb is lehet a baj, hiszen idővel porcelhalás is kialakulhat.

A bokaficam vagy -rándulás gyakori probléma, sokan találkoznak vele életük során, hiszen elég egy rossz mozdulat, figyelmetlenség, és már maga alá is fordul ez a testrész. Senki nem gondol azonban arra, hogy felkeresse a baleset után a szakorvost, lehetőség szerint ortopédtraumatológust, aki ki tudná zárni egy súlyosabb sérülés lehetőségét. Bokaficam, bokarándulás esetén leggyakrabban egy vérömleny keletkezik a külboka táján, amely szöveti sérülést jelez. Mindez lehet a külboka-szalag rendszerében, lehetséges az ízületi tok bevérzése miatt, de előfordulhat mélyebb szakaszon, a csontállományban. Bokaficam során a bokaszalag magával ránthatja a nála gyengébb csontot, és jelentős erő hatására bokatörést is lehet szenvedni. A bokarándulás és a bokatörés tünetei nagyon hasonlóak, hiszen mindkettőnél tapasztalható duzzanat, vérömleny megjelenése, mozgáskorlátozottság, a bőr lilás elszíneződése.

A sérülés pillanatában nem lehet megállapítani, történt-e porcsérülés, a röntgenfelvétel elengedhetetlen, amellyel ki lehet zárni egy esetleges törést. Az ortopéd szakorvos szerint fontos, hogy ez megtörténjen, hiszen csonttörés nélkül is kialakulhat súlyos károsodás a bokában: az ugrócsont porcának sérülése esetén porcelhalás is kialakulhat, ez pedig hosszabb távon a mozgás beszűkülését is okozhatja.

Ha olyan mértékű a porc károsodása, akkor a sérülés után még hat héttel is duzzadt a boka, a terhelhetősége egyre csökken. Ilyenkor szükség van a röntgennél részletgazdagabb képalkotói vizsgálatra, MR-re.

A panaszokkal foglalkozni kell, hiszen a porckárosodás korai kopáshoz vezethet, idővel pedig minden lépés fájdalmas lehet. A bokarándulást komolyan kell venni, és ilyen esetekben tanácsos bokarögzítőt viselni egy ideig, hiszen stabilizálni tudjuk a megnyúlt szalagrendszert. Ha ezt nem tesszük, egyre gyakrabban, akár minden lépésnél kificamodhat és aláfordulhat a boka.

Fontos a megfelelő utókezelés is: komplex fizioterápiával fel lehet oldani az izomletapadást, amely a rögzítés miatt kialakult. Az izomzat és a szalagrendszer megerősödése és teljes funkciójának visszanyerése leginkább négy-hat hét alatt érhető el, a gyógytorna, bokastabilizáló tréning és úszás lehet rá a legjobb megoldás.

(napidoktor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?