Szombat reggel, kellemetlen hideg, ködös idő. Havazott.
A Besztercebánya felé vezető úton beleset történt. Két személyautó frontálisan ütközött: egy Volvo és egy kis Tico. A Volvo sofőrje elaludt a volán mellett. Világos, hogy a balesetben a Tico húzta a rövidebbet.
Felesleges halál
A Besztercebánya felé vezető úton beleset történt. Két személyautó frontálisan ütközött: egy Volvo és egy kis Tico. A Volvo sofőrje elaludt a volán mellett. Világos, hogy a balesetben a Tico húzta a rövidebbet.
A Volvo sofőrje hívta a mentőket, 15 perc múlva meg is érkeztek. A baleset okozójának ez az idő végtelenül hosszúnak tűnt. Igyekezet elsősegélyt nyújtani, de oly keveset jegyzett meg az iskolában, s amint elmondta, sokkot kapott, s azt sem tudta, mit csináljon.
Sajnos, a Tico sofőrjének már csak a halálát tudta megállapítani az orvos. Még szerencse, hogy egyedül utazott. A boncolás meglepő eredményt hozott: a halottnak két bordája, valamint a kulcs- és combcsontja tört el. Az agya nem sérült meg. Az ilyen sérülésekbe nem szoktak belehalni.
Az ügyeletes orvos összegzi a történteket:
A Tico vezetőjén nem volt biztonsági öv. Egy oszlopba ütötte a fejét. Az ütéstől elveszítette az eszméletét, de az agya nem sérült meg. Egyszerű agyrázkódást kapott. Az eszméletlen állapotra jellemző, hogy az agy nem ellenőrzi a testet. A sebesültnek hátracsúszott a nyelve, és elzárta a légutakat. Fulladás okozta a halált. Az agy nem kapott elég oxigént. Ha a Volvo sofőrje szakszerűen tudott volna elsősegélyt nyújtani, még ma is élhetne a másik sofőr. A töréseket, zúzódásokat hamar ki lehet heverni.
Erre az esetre szokták mondani, hogy teljesen felesleges halál volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.