Egy kis odafigyeléssel elkerülhetők a veszélyek

A szülő legfőbb vágya, hogy „csak egészséges legyen” a baba. A gyermeket fenyegető balesetek pontosan ezt sodorják veszélybe. Sajnos a balesetek egy része a legnagyobb körültekintés mellett sem előzhető meg, valamiért „úgy kell történnie”, de azok, amelyeknél utólag már okos az ember, megelőzhetők lettek volna.

A szülő legfőbb vágya, hogy „csak egészséges legyen” a baba. A gyermeket fenyegető balesetek pontosan ezt sodorják veszélybe. Sajnos a balesetek egy része a legnagyobb körültekintés mellett sem előzhető meg, valamiért „úgy kell történnie”, de azok, amelyeknél utólag már okos az ember, megelőzhetők lettek volna. A megelőzésre irányuló törekvések rendszerint azon buknak meg, hogy az ember már csak olyan, hogy leginkább a saját hibájából tud tanulni. A gyerekbalesetekben viszont az a szomorú, és azért mardos utólag a lelkiismeret, mert a hiba felelőssége a felnőtté, de a gyermek látja kárát.

„Nem szabad!”

10-12 hónapos kor után már kikerül a hempergőből a baba. Sok gondot okoz, hogy mindent megfog, mindenre kíváncsi. Igyekezzünk eltávolítani útjából a veszélyes tárgyakat. Mindent nem tudunk eltüntetni, ezért meg kell tanulnia, hogy mit szabad és mit nem. Ha tiltott hely közelébe megy, szóljunk rá határozottan: „Nem szabad!”, és vigyük el onnan. Bizonyosan többször próbálkozik, ezért fontos, hogy a családtagok mindig egyformán reagáljanak.

A cél, hogy minél hatékonyabban tudjunk a hiba elkövetése előtt tanulni, a kivédhetetlen esetekben pedig helyesen segítséget nyújtani.

Bár igaz, de ha abból indulnánk ki, hogy baleset bárhol és bármikor bekövetkezhet, örökké retteghetnénk. Az állandó aggódás a gyerekért már azáltal is elkerülhető, ha számba vesszük azokat a veszélyforrásokat, amelyekre lehet számítani.

Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyereket. Ez nem jelenti azt, hogy soha egy percre sem lehet magára hagyni. Fürdetéskor, strandon valóban nem hagyhatjuk magára, nem téveszthetjük szem elől, de a biztonságos kiságyban igen, itt elég időnként ránézni, és hallótávolságban maradni.

Bárhol tartózkodunk is a gyermekkel először, érdemes egy gyors leltárt készíteni, mi válhat veszélyessé: a lakásban az éles vagy forró tárgyak, mérgek, áramforrás, esetleg állatok, labilis, mozgó tárgyak, amelyek ráeshetnek a gyerekre, vagy becsíphetik valamelyik testrészét, megmászható bútorok, amikről leeshet. Esetleg a lakásban is, de főként a szabadban, veszélyesek lehetnek az állatok, télen a nagyon hideg, fagypont alatti hőmérsékletű tárgyak.

Azután tudatosítanunk kell, hogy mi is becsaphatók vagyunk. Nyugodtan otthagyjuk pl. a gyermeket a megszokott helyen hintázni, hiszen már olyan ügyes. A hinta alatt puha pázsit, tehát, ha netán kiesik, akkor sem történik semmi. És nem figyelünk föl rá, hogy valaki, valamiért – ha nem is pont alá, de még veszélyes távolságba – odatett egy követ...

Van néhány alapvető gyerektulajdonság, amely veszélybe sodorhatja az aprók korosztályát, és a felnőttek nem gondolnak rá:

Nincs veszélyérzete! Még a kamaszkorú gyermeknek is van ezen a téren mit fejlődnie, nemhogy egy hároméves örökmozgónak!

Ez kisgyermekeknél nagyrészt abból következik, hogy nincs tisztában az alapvető fizikai törvényszerűségekkel, pl. a gravitációval, vagy pl. azzal, hogy a forró tárgyak többnyire ugyanúgy néznek ki, mint a hidegek. (Ez néha a felnőtteknek is új lecke!) Többnyire a látható dolgokat értelmezik, azt sem mindig helyesen.

A gyermek kíváncsi. A kisbaba úgy ismerkedik a világgal, hogy mindent a szájába vesz, ezért semmi nem lehet körülötte, ami mérgező, vagy légútjaiba, szájába kerülve fulladást okozhat.

A gyerek kicsi. Nála máshol van a kézmagasság. A szabvány konnektorelhelyezés kitalálásakor valószínűleg ezt elfelejtették. Arról nem is beszélve, hogy mindenhova belefér, ujjacskái, lába nemkülönben. Hihetetlen apró résekbe, lyukakba is be tudják magukat tuszkolni.

A gyerek állandóan mocorog. Abból kell kiindulni, hogy soha nem marad egy helyben, ráadásul hihetetlen gyorsasággal képes helyet változtatni. Különösen szállításkor gondosan rögzíteni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?