Beszédes szemek

szem k

A kutatókat régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy milyen szerepet játszik a szemfehérje az emberi kommunikációban.

Most dr. Fuhimiro Kanónak és munkatársainak sikerült megtalálni a választ. A szemfehérje – szklera vagy ínhártya – alapvetően azt jelzi a külvilágnak, hogy az illető éppen melyik irányba néz. Dr. Kano szerint az embernél azért lett ilyen a szem, hogy segítse a kommunikációt. Ha másokkal beszélünk, általában szemkontaktusban vagyunk egymással. Ekkor pontosan tudjuk, ki hova néz, és ki nem mondott üzeneteket is közölhetünk a szemünkkel. Az ínhártya segítségével a beszélgetőpartner egy pillanat alatt meg tudja állapítani, hogy a másik fél melyik irányba pillant. Feltételezhetően a kommunikációnak ez a típusa döntő jelentőségű a szociális interakciók és a kommunikáció szempontjából – vélik a kutatók.

A kutatás során embereket és csimpánzokat teszteltek számítógépes képernyőn megjelenő képekkel. A kísérlet célja az volt, hogy sikerüljön megkülönböztetni a két, egymással rokon emlős faj esetében, hogy az egyedek milyen irányba néznek szemükkel. A kutatók megállapították, hogy az ember és a csimpánz egyaránt könnyebben meg tudja állapítani az ember pillantásának irányát, mint a csimpánzokét, amelyeknek nincs fehér ínhártyája.

(eg-hírek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?