Egészség
- Képarchívum, illusztráció

Az elfeledett repceolaj egészségerősítő hatása

ÚJ SZÓ ONLINE

2018. augusztus 6. 18:37

A legtöbb hibát a fiatalok vétik, mert rendszertelenül és egészségtelenül táplálkoznak - ezt igazolták azok a szakemberek. akiket a GFK társaság szólított meg a három évig tartó Zamiluj sa do repkového oleja kampány folyamán.

Legtöbbjüknek az a véleménye, hogy a legnagyobb étkezési hibákat a 20–29 éves fiatalok és a 13–16 éves gyerekek követik el: rendszertelenül étkeznek, rossz minőségű ételeket, túl sok édességet és túl kevés gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak.

Változás tapasztalható

Elsősorban azon fiatalok körében, akik kellőképpen tudatosítják az összefüggést az egészség és az elfogyasztott ételek között. „Ez pontosan így van. Én magam is tapasztalom, hogy az emberek harminc után kezdenek érdeklődni az iránt, hogy mit esznek, milyen a tápértéke, és mit tartalmaz” – mondta az egészséges életmód népszerűsítője, Jana Šimkovičová. Ő maga is akkor kezdett az egészségével foglalkozni, amikor észrevette, teste hogyan reagál az elfogyasztott ételekre, a fizikai aktivitásra vagy épp annak hiányára. A kampány első évében végzett kutatás azt mutatta: a szakemberek úgy vélik, a legsúlyosabb probléma a rendszertelen étkezés. Ez a kampánynak mind az első, mind a második évfolyamában tapasztalható volt, és gondolkodásra késztette a szakembereket. A két felmérés eredményei azt mutatták, hogy Szlovákia lakossága keveset tud az étkezés és az egészség kapcsolatáról. A tavaly végzett felmérés pozitív kicsengésű volt: a helyzet bizonyos mértékben javult, mert már nem a rendszertelen étkezés volt a legnagyobb gond. Érdekes, hogy a 2015-ös felmérésben a sok telített és kevés telítetlen zsírt tartalmazó ételek mértéktelen fogyasztása sorrendben a problémák listájának 7. helyén szerepelt, 2016-ban már az 5. helyen, tavaly pedig már a 2. helyen. Ez is azt mutatja: egyre többen tudatosítják, hogy mennyire fontos a megfelelő zsírok fogyasztása.

2017. január 2. 20:48

Az elhízás és a krónikus betegségek édestestvérek

Mit a teendő?

A legtöbb szakember szerint fontos a rendszeres étkezés és annak felismerése és tudatosítása, hogy a táplálék minősége rendkívüli módon összefügg az egészséggel. A legfontosabb, hogy több zöldséget és gyümölcsöt, kevesebb édességet kellene fogyasztanunk. Erre kellene nagyobb hangsúlyt helyezni Szlovákiában. De nem csak erre: az elfogyasztott zsírok minőségét is figyelembe kellene venni. Ezt úgy érhetjük el, hogy több növényi eredetű ételt fogyasztunk, beleértve a növényi olajakat is, például a repceolajat. A megkérdezett szakemberek szerint ez a rég ismert olaj könnyű, nem túl drága és a három leggyakrabban használt növényi olaj (napraforgó, olíva- és repceolaj) közül a „leghazaibb”. Kisütésre és sütésre is kiválóan alkalmas.

Ami a rendszeres fogyasztását illeti, mi sem könnyebb, mint felvenni az étlapra a repceolajat. A napot zöldséges smoothyval vagy sárgarépalével kezdjük, mert megfelelő tápanyagokkal látja el a szervezetet. Elég néhány csepp olajat hozzáadni. Ebédre zöldségleveshez adja a repceolajat, vagy ebben az olajban készített húst egyen.

A finomított repceolaj kisütéshez ideális, mert 242 C-fokot is kibír károsodás nélkül. Este keverje salátához vagy zöldségkrémhez. Ne feledje: a szakemberek szerint a napi energiaszükséget 30-35 százalékát a zsíroknak kell kitenniük. Próbálja korlátozni a telített zsírsavak mennyiségét, aminek fő forrásai az állati zsírok.

2017. július 25. 19:22

Riasztóan elterjedt az elhízás az iparilag fejlett országokban

Naponta két kanál

Gondolni kell a „jó” zsírok fogyasztására is, vagyis főleg az omega-3 csoport telítetlen zsírsavainak fogyasztására. Ezek ugyanis nem kellő arányban vannak jelen étkezésünkben. Elég naponta két kanál repceolaj, s teljesen fedezi a linolénsav (ALA) napi szükségletét. Ideális, vagyis 2:1 arányban van benne az omega6 és omega3 zsírsav. A kapható növényi olajak között a repceolajnak rendkívüli a zsírsav-összetétele, egészségi szempontból a legkevesebb telített zsírsavat tartalmaz, (kétszer kevesebbet, mint az olíva- vagy a napraforgóolaj).

Ezek az ismeretek a kampány harmadik évének értékelésekor is elhangzottak. „Ha a sok telített zsírokat tartalmazó termékeket repceolajjal helyettesítjük, a zsírok kedvező arányát érhetjük el”– mondta Dr. Katarína Babinská. (kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk