Akkor is baj lehet a visszerekkel, ha nem látszanak

Elöljáróban annyit jegyeznék meg, hogy a krónikus vénás érelégtelenség a gyakori betegségek közé tartozik nemcsak Szlovákiában, hanem egész Európában, továbbá ÉszakAmerikában, vagyis minden, magas életszínvonalú országban. Civilizációs betegség, ami a népesség 60-70 százalékát érinti. Ha kialakulásának okait vizsgáljuk, az életkort, a nemet, a foglalkozást és a genetikai tényezőket mindenképpen figyelembe kell venni. Persze vannak olyan országok is, ahol ritkábban fordul elő: például Új-Guineában a lakosság mindössze 2, Indiában 6,8, Egyiptomban 5,8, Tanzániában pedig 5,5 százalékának vannak visszérproblémái.

Az ázsiai és afrikai népességben kisebb arányban fordul elő, de az Egyesült Államok afroamerikai lakossága gyakorlatilag ugyanolyan mértékben érintett, mint Európa és Észak-Amerika kaukázusi faja. Ebből arra lehet következtetni, hogy a környezet és az életmód rendkívül erősen hat a betegség kialakulására.

Hivatalosan a szlovákiai lakosság 60 százaléka szenved visszértágulatoktól, vagyis a nemzetközi adatokat másoljuk...

Az 1994-ben kidolgozott úgynevezett CEAP osztályozás alapján a krónikus vénás érelégtelenséget a klinikai tünetek és az okok, az anatómia és a patofiziológia szerint pontosan meghatározott, C0-tól C6-ig terjedő stádiumokra osztjuk. Tudnunk kell, hogy ez a betegség halad előre, vagyis a korai stádiummal kezdődik, és fokozatosan, évek-évtizedek alatt jut el a magasabb, a C5-C6 stádiumba, vagyis a lábszárfekély stádiumába. Ezért a korai stádiumnak tekinthető úgynevezett seprűvénákat, a kékes-lilás visszértágulatokat sem szabad lebecsülni. A „nehéz láb” érzése, a boka vagy a lábszár dagadása és az éjszakai görcsök az alsó végtag vénáinak súlyos elváltozásait jelezhetik. Ezek a tünetek ugyanis a vénák magas vérnyomására utalhatnak: arra, hogy az alsó végtagok vénáiban megemelkedett a vérnyomás. Ebben az esetben nem arteriális magas vérnyomásról van szó, amit tablettával, antihipertenzivummal kezelik.

A szövődmény mindig rosszabb, súlyosabb, mint az alapbetegség. A lebecsült visszértágulatok esetében mire lehet számítani?

A klinikai tüneteken kívül a krónikus érelégtelenségben szenvedő betegnek enyhébb-súlyosabb, az életminőséget rontó, de akár az életet is veszélyeztető szubjektív panaszai is vannak. Gyakori a visszértágulat gyulladása. Jelentősebb panaszokat nemigen okoz, a beteg gyakran nem is megy orvoshoz, kezelése egyszerű. Rendszerint vérzés vagy lábszárfekély miatt kerül orvoshoz. A vérzést sebészileg kezelik, a végtag kompreszsziójával viszonylag gyors hatást lehet elérni. A lábszárfekély viszont sokkal súlyosabb probléma. A statisztikák szerint a krónikus vénás érelégtelenségben szenvedő betegek 2-3 százalékánál alakul ki lábszárfekély (C6 stádium). Kezelése nagyon nehéz, hosszú ideig tart, és gyakran sikertelen. Szélsőséges esetben végtagcsonkoláshoz vezet. A kezelésnek gazdasági vonatkozásai is vannak: néhány EU-ország (Németország, Franciaország) évente eurómilliókat költ kezelésére. A szövődmények közül meg kell említeni a tüdőembóliát, aminek masszív formája rendszerint halállal végződik. Az enyhébb, ismétlődő szövődmények hatására pulmonáris magasa vérnyomás és a szív jobb részének elégtelensége alakul ki.

Akinek lábát nem csúfítják a kidudorodott erek, az teljes biztonságban érezheti magát?

Nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Ha az ember kellemetlen nyomást érez a visszerekben, fel kell mérni az érrendszer állapotát. Az alsó végtagok erei akkor is súlyosan károsodhatnak, ha visszértágulatok nincsenek. Ez fokozottan érvényes akkor, ha a családban halmozotton fordul elő visszértágulat, értrombózis, tüdőembólia, vetélés. A korai diagnózissal le lehet lassítani a már kimutatható krónikus érelégtelenség kóros, előrehaladó folyamatát, de ami még fontosabb: el lehet kerülni a szövődményeket.

Melyek a kezelés klasszikus és modern módszerei, s közülük mit kell a betegnek megfizetnie?

Mielőtt elkezdődik a kezelés, fontos az alapos diagnosztika, ami a kórelőzmények felvázolásából, vérvizsgálatból és az alapkivizsgálásból, az alsó végtagok érrendszerének ultrahangos kivizsgálásából áll. Ma már pontos, jó ábrázoló képességű modern műszerek állnak rendelkezésre, amelyek hordozhatóak, tehát könnyebb a diagnosztizálás, hiszen az orvos a beteg után mehet. A diagnosztizálás magasabb foka a CT, az MRI és a flebográfia (a vénák röntgenvizsgálata kontrasztanyag segítségével). A súlyos esetek diagnosztizálására is használják. Az alapos diagnosztika után következhet a konzervatív vagy sebészi kezelés. Az előbbit számos gyógyszer, krém és kompressziós módszer segíti. A gyógyszerekkel és krémekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a kínálat valóban gazdag, csaknem valamennyinek azonos a hatásmechanizmusa, de hatásuk csak kiegészítő. Eredményesebb a kompressziós kezelés. Szerepe a vénák vérnyomásának csökkentésében vitathatatlan, s nemcsak a kezelés, hanem a megelőzés alapja is. Négy erősségi fokozatban kapható a kompressziós harisnya, többségük költségeihez az egészségbiztosítók is hozzájárulnak. A hagyományos sebészi kezelés alapja az erek sérült részének eltávolítása ott, ahol a billentyűk sérültek vagy tágultak. Célja, hogy csökkenjen a vérnyomás a vénában, de nem elhanyagolható a kozmetikai hatás sem. Előnye, hogy a sérült eret eltávolítják, hátránya pedig a hegesedéssel gyógyuló vágás a bőrön. A beavatkozást teljes vagy spinális (gerincközeli) anesztézisben végzik, a betegnek kórházban kell lennie. Ezt a módszert a biztosítók fizetik. Nem igényel sem kórházi ellátást, sem altatást a szklerotizáció, ami azt jelenti, hogy a visszerekbe bizonyos anyagot vagy hőt juttatnak, esetleg az ér belső falára elektromos áramot vezetnek. Ilyenkor az eret nem távolítják el, csak „kikapcsolják” a keringésből. A károsodott érbe vezetett lézer által kibocsátott hő elzárja az eret, és az „eltűnik” Következő módszer a rádiófrekvenciás abláció, aminek lényege, hogy a hőhatást módosított elektromos áram helyettesíti, különben a módszer elve azonos az előzővel. Mindkét módszert lokális érzéstelenítéssel ambulánsan végzik, és az egészségügyi intézmények többségében a betegnek kell az egész beavatkozást fizetnie.

Legjobban talán a meleg árt az ereknek. Nyár előtt nem árt elismételni a legfontosabb tudnivalókat a megelőzésről.

Bármelyik betegségről van is szó, a megelőzés rendkívül fontos. Nincs ez másképp a krónikus érelégtelenség esetében sem. Genetikai adottságainkat természetesen nem tudjuk befolyásolni. Kitűnő hatást érhetünk el viszont az életmód megváltoztatásával, a kompressziós harisnya viselésével, és bizonyos esetekben az említett beavatkozásokkal is optimális hatást lehet elérni. Fontos, hogy ne üljünk és álljunk hosszú ideig. Minden olyan sport ajánlott, amely serkenti az alsó végtagok izmainak pumpáló mozgását. Elsősorban az úszást, a kerékpározást, a futást, a túrázást említeném. Remek kiegészítő segédeszköz a kompressziós harisnya (1. kompressziós fokozat), amit hosszú autó- vagy repülőúton viselni kellene. Valóban gazdag a választék. A túlsúly csökkentése és a megfelelő folyadékpótlás szintén része a szövődmények elkerülésének.

Milyen lehetősége van a megelőzésre annak, akinek több családtagja küszködik krónikus érelégtelenséggel?

Számára nemcsak a megelőzés, hanem az alsó végtagok érrendszerének következetes diagnosztizálása fontos, ami elsősorban az ultrahangos kivizsgálást, néhány esetben a véralvadékonyság kivizsgálását, a vele született vagy szerzett trombofil állapotok jelenlétének feltérképezését foglalja magába. Fontos, hogy a veszélyeztetett csoportok rendszeres ellenőrzés alatt álljanak. Az ultrahangos kivizsgálás mindenki számára hozzáférhető, nem terheli meg a szervezetet, de tapasztalt orvosnak kell végeznie, aki az eredményt megfelelően „le tudja olvasni”.

Kihez forduljon az, akinek ugyan visszértágulatai még nincsenek, de estére megdagad, feszül a bokája?

Sok szlovákiai egészségügyi intézményben végzik a krónikus érelégtelenség diagnosztizálását és kezelését. Az interneten és a közösségi hálón gazdag a különféle – gyakran kétes hatású – készítmények kínálata. Másfelől a technika lehetőséget ad arra, hogy az ember információkat szerezzen az új gyógymódokról, főleg pedig az ezeket végző intézményekről.