A túlsúly csökkentésében szakembernek kell segíteni

túlsúly

Az már nem hír, hogy Európa-szerte nő a túlsúlyos és elhízott emberek száma. Azt is tudjuk, hogy hányféle betegséget válthat ki a nagy testsúly, s hogy ezek kezelése horribilis összegeket emészt fel. A szakemberek már egy ideje próbálnak összefogni és együttműködni, hogy változzon a helyzet. 

Az orvosok, a gyógyszerészek és maguk a betegek is felismerték, hogy valamit tenni kell. Legfőbb céljuk az, hogy az emberek végre ne csak esztétikai, hanem globális egészségügyi problémaként tekintsenek a súlytöbbletre, amely már a járvány jeleit mutatja, s ne csak azért próbálják az érintettek csökkenteni testsúlyukat, mert valamelyik hírességet szeretnék utánozni, vagy mert egy-egy márkás cuccba nem férnek bele. A fogyást az egészség megóvása ösztönözze. 

Minden második ember túlsúlyos 

Az elhízottság súlyos krónikus betegség, ami világszerte nemcsak a felnőtteket, hanem egyre inkább a gyerekeket és a serdülőket is érinti. Az európai országok többségében a felnőtt lakosság 50 százalékát sújtja. Sajnos Szlovákiában még ennél is rosszabb a helyzet. Ismeretes, hogy a túlsúllyal és a kövérséggel számos krónikus betegség előfordulása is összefügg. Meg kell említeni, hogy az egyes európai országokban egészen másképpen gondoskodnak a kövér páciensekről. Nálunk jelenleg a túlsúlyos embereknek kevesebb mint 1 százaléka kap megfelelő, a túlsúly csökkentésére irányuló egészségügyi ellátást. „Mi Szlovákiában szintén keressük a módját annak, hogyan alakítsuk ki a túlsúlyosakról való gondoskodás bizonyos rendszerét. Ennek elválaszthatatlan része a rég várt Szlovák Obezitológiai Szövetség megalapítása, amely minden olyan szakembert tömörít, aki a túlsúly és a kövérség kérdésével és a vele kapcsolatos krónikus betegségekkel foglalkozik. A közeljövőben azt tervezzük, hogy megalapítjuk a túlsúlyos és elhízott páciensek társaságát” – mondta dr. Ľubomíra Fábryová, a Szlovák Diabetológiai Társaság obezitológiai szekciójának elnöke. 

Az életmód a fő bűnös 

Az elhízottság az esetek döntő többségében a rossz életmód következménye. Ezért a túl magas kalóriabevitel, a hosszú ideig tartó ülés, a kevés mozgás és a stressz a felelős. Ha hosszú távra szeretnénk a túlsúlyt csökkenteni, illetve elkerülni a vele járó krónikus betegségek kialakulását, az életmód gyökeres megváltoztatása elengedhetetlen. Ehhez az új étkezési szokások elsajátítása, a mozgás és a stresszkezelés is hozzátartozik. Az életmód effajta gyökeres megváltoztatása megköveteli, hogy a beteget szakember irányítsa. Időt kell fordítani a betegek felvilágosítására, tanítására és arra, hogy hosszú távon figyelemmel kísérjük az egész folyamat eredményességét. Több európai országban speciális központok létesülnek a túlsúly kezelésére. Jelenleg 200 ilyen központ van. Céljuk a túlsúly holisztikus megközelítése: az életmód teljes megváltoztatása, ami a tájékoztatáson, az étkezési szokások megváltoztatásán, a testmozgás serkentésén alapszik, s ha kell, igénybe veszi a hozzáférhető modern sebészeti módszereket, a társult betegségek kezelését, mégpedig úgy, hogy azt a megfelelő szakemberekre bízzák. Ha Szlovákiában is létrejönne ilyen obezitológiai központ, óriási előrelépést jelentene a túlsúlyos emberekről való gondoskodásban. „A túlsúly komplex kezelésének célja nemcsak az, hogy lefogyjon az ember, hanem elsősorban az, hogy kitartson. A motiváció előrevisz, a szokás talpon tart” – hangsúlyozta Dr. Barbara Ukropcová, a Szlovák Tudományos Akadémia biomedicinai központjának munkatársa. 

A kövér ember gyakran nevetség tárgyává válik, ami diszkriminációvá fajulhat. Ez nagyban befolyásolja életminőségét, és az egészségtelen étkezés és életmód ördögi körét alakíthatja ki, amiből nehéz kitörni. Néhány tanulmányban e jelenség sokkoló hatását láthatjuk. Az elsőfokú elhízottságban szenvedők 20, a másodfokú túlsúlyosak 40 százaléka tapasztalja a megkülönböztetést. A nőknél a túlsúly a második leggyakoribb diszkriminációs forma, a férfiaknál a harmadik. Ezt a negatív jelenséget felvilágosítással, művelődéssel, egészségügyi programok kidolgozásával lehet enyhíteni. 

A gyógyszertár az a hely... 

A túlsúly csökkentését célul kitűző országos rendezvényhez idén első alkalommal csatlakoztak a gyógyszertárak is. „A gyógyszertár ideális hely arra, hogy feltérképezzék a szív- és érrendszeri, valamint az anyagcsere-betegségek kockázati tényezőit, s az értékek alapján szakemberhez irányítsák az embert. A gyógyszerész hasznos lehet mind a betegnek, mind az egész társadalomnak a megelőzés és az olyan súlyos probléma kiszűrése szempontjából, mint amilyen a túlsúly, az elhízottság és következményei” – mondta dr. Peter Stano analitikus. „A túlsúlyhoz társuló betegségek eredményes megelőzése és azt követő kezelése szempontjából rendkívül fontos, hogy társadalmi szinten, az egészségügy szintjén és azonkívül minden erőt és eszközt egyesítsünk a túlsúlyos emberek számának csökkentéséért” – mutatott rá Ľubomíra Fábryová. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?