A szennyeződés sokszor a méhlepényen is áthatol

A gyermekkorban előforduló rákbetegségek többségét környezeti ártalmak, mindenekelőtt még a gyermek magzatkorában az édesanya által belélegzett szennyező anyagok által előidézett sejtkárosodás okozza – állapították meg brit kutatók.

A gyermekkorban előforduló rákbetegségek többségét környezeti ártalmak, mindenekelőtt még a gyermek magzatkorában az édesanya által belélegzett szennyező anyagok által előidézett sejtkárosodás okozza – állapították meg brit kutatók.

George Knox, a birminghami egyetem nyugalmazott professzora rákbetegségben elhunyt gyermekek születési és halálozási helyszíneinek listáját vizsgálva állapította meg, hogy az egy-egy jelentősebb vegyi szennyezést kibocsátó létesítmény egy kilométeres körzetében született gyermekek az átlagosnál 2-4-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg rákbetegségben 16 éves koruk előtt.

A legtöbb gyermekkori rák oka, hogy a magzatot a születése körüli időszakban, de még az anyaméhben – az anya szervezetén keresztül - vegyi szennyező hatás éri – vélekedett Knox professzor, hozzátéve, hogy a szennyező anyagok áthatolnak a méhlepényen.

A legnagyobb kockázatot a szerves vegyületeket, mindenekelőtt szénmonoxidot vagy 1,3 butadiene-t kibocsátó üzemek közelsége jelenti. A szénmonoxid belső égésű motorok melléktermékeként keletkezik, hasonlóan az 1,3 butadiene-hez, amely azonban bizonyos műanyagok, például műgumi előállítása közben is bőségesen kerül a levegőbe. Hasonlóan veszélyesnek minősíthetőek az olajszármazékok égésekor keletkező szemcsés anyagok, illetve a nitrogén oxidok, valamint a dioxinok és a benzol – írta George Knox professzor a Journal of Epidemology and Community Health című folyóiratban.

A gyermekkorban előforduló rákos megbetegedések viszonylag ritkák, átlagosan ezer gyermek közül egynél fejlődik ki valamilyen daganatos betegség, az adatok azonban azt bizonyítják, hogy a megbetegedések száma folyamatosan növekedett Európában az elmúlt évtizedekben.

A vegyi üzemek, vagy egyéb káros anyagokat kibocsátó létesítmények közelében született ezer gyermekek közül minden harmadik vagy negyedik kapja meg a rákos betegség valamilyen formáját.

A gyermekkori rákbetegségek 70 százaléka sikeresen gyógyítható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?