A gyermekmedencék vize a legszennyezettebb

fürdés illusztráció

A nyár első hosszú forró hulláma mögöttünk, de remélhetőleg még várnak ránk meleg napok, amikor a víz mellett keresünk enyhülést. Olyankor nemigen gondolunk a veszélyekre, s nem is sejtjük, hogy amikor megmártózunk, majd kijövünk a medencéből, 2,5 milliárd mikroorganizmust hagyunk magunk után.

A medence csak akkor lehet tiszta, ha mi is tiszták vagyunk, ezért néhány szabályt be kell tartani. Nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is meg kellene tanulniuk, hogy le kell zuhanyozniuk, mielőtt a vízbe mennek, majd amikor kijönnek belőle. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a lubickolás után hagyományos szappant használjanak, ami eltávolítja a bőrről a bakteriális mikroflórát és a felesleges klórt.

Zuhanyozás nélkül ne!

A fürdés előtti zuhanyozás pedig tízszeresen csökkenti a vízben ránk leselkedő fertőzés esélyét. Fontos, hogy a legkisebbeken is legyen fürdőruha. A higiénikusoknak
ugyanis épp a gyermekmedencék vizének minőségével van problémájuk. „Hároméves korig ha medencébe visszük a gyereket, a has és a combok körül gumi fogja össze a fürdőruhát. Meztelenül nem szabad a kicsit vízbe engedni” – magyarázta dr. Zuzana Valovičová, a Közegészségügyi Hivatal környezetvédelmi osztályának munkatársa. Figyelmeztetni kell a kisgyereket a toalett használatára és arra, hogy ne igyon a medence vizéből.
 

Érdekes

Fontos tudnivalók

  • Babaúszás 3 hónapos kor után ajánlott (legalább 2 kötelező oltás után), mert a csecsemő hőháztartása ekkorra stabilizálódik. Persze ez fejlettség és súly függvénye is.
  • Féléves kortól lehet szoktatni a természetes vizekhez. Először a lábfejét dugjuk a vízbe, majd egyre beljebb, feljebb. A hidegebb víz fokozatosan érje a testet, hogy legyen ideje felvenni a környezete hőmérsékletét. Mindez a szülő karjában történjen, ahol biztonságban érzi magát.
  • Egyéves kor után már elvihetjük a babát strandra, a gyermekmedencébe; a közös medence kerülendő. A gyermekmedence vize 30 fok körüli, melyben a kórokozók, vírusok, paraziták nem pusztulnak el, sőt: szaporodnak. Legtöbb esetben nem azonnal jelentkeznek a fertőzés tünetei, hanem napokkal, hetekkel később.
  • A felnőttmedence kimondottan veszélyes a kicsinek. Ha a szülő a karjában viszi be a kicsit, akkor a ficánkolása miatt könnyen kicsúszhat az ölelésből is. A karúszó használata bizonyos védettséget, biztonságot ad, de a szabad mozgásban akadályozhat. Az úszókarikából könnyen ki tudnak bújni. Gumimatracon, csónakban soha ne hagyjuk a gyermeket felügyelet nélkül! Mindig figyeljünk a csúszásveszélyre, alacsony vízben is eleshet!
  • Ha fázik a baba, az alkaron a bőr márványossá válik, az erek átlátszanak.
  • Ha a baba szája belilul, vacog, akkor már nagyon fázik. Ezt a tünetet ne várjuk meg! Fürdőzés után a vizes pelenkát, pólót azonnal cseréljük le, törölközővel dörzsöljük át a testét.
  • A csecsemő, a kisgyermek hőháztartása még nem stabil, ezért hajlamosabb a folyadékvesztésre, kiszáradásra. Az elvesztett ionokat, ásványi sókat ásványvízzel, hígított gyümölcslével kell pótolni. Cukros italokat ne adjunk! Könnyű étellel kínáljuk meg. Étkezés után kb. fél órán át ne menjen vízbe a bukás veszélye miatt. A babák a pancsolástól hamar elfáradnak. Fürdés után árnyékban, plédre fektetve altassuk, lehetőleg könnyű anyaggal letakarva. (f)

Csak teljesen egészséges gyerek menjen a vízbe

Különösen a kéz tisztaságára kell ügyelni. A gyerekek gyakran teszik a szájukba a kezüket, amivel a fertőzés gyorsan terjed. Fontos tudni, hogy ugyanolyan betegségek fenyegetik, mint a felnőtteket, de a fejletlen immunrendszerű gyereknél a fertőzés gyorsabban alakul ki és a tünetei is súlyosabbak. Addig ne engedje a vízbe, amíg nem teljesen egészséges és a bőre nem teljesen ép, mert a sérült bőr a fertőzés kapuja. A nyilvános fürdőmedence vizével leggyakrabban a bélfertőzés kiváltói terjednek, a következmény pedig hasmenés, szemgyulladás vagy A típusú májgyulladás. Parazitákat is összeszedhet a gyerek, de ki van téve a mikroszkopikus méretű penész- és élesztőgombák támadásának, amelyek bőrbetegséget, köröm-, haj- és nyálkahártya-betegséget okoznak, és kínzó viszketéssel jár.

Óvatosan a klórral

A kisgyerekek, illetve az allergiára hajlamosak különösen érzékenyek a klórra. A bőr kivörösödik vagy ekcémás lesz tőle, ingerli a légzőszervek nyálkahártyáját, a gyerek köhög, a szeme kellemetlenül ég, kivörösödik, könnyezik.

„Az érvényes rendelet a nyilvános strandokon szabályozza a klór mennyiségét, mégpedig a medence hőmérsékletétől függően. Az üzemeltetőnek napközben ellenőriznie kell a meghatározott, az egészségre még nem ártalmas mennyiséget. A közegészségügyi hivatal szervei az ellenőrzés során gyakran találkoznak azzal, hogy a gyermekmedence vizének klórtartalma nagyobb a megengedettnél” – tette hozzá Ján Mikas tisztifőorvos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?