A férfiakat is érinti a másodlagos meddőség

férfi egészség

A másodlagos meddőség réme szinte minden családot fenyegethet, akiknek már van legalább egy gyermekük. Talán ez az oka annak is, hogy sokszor ezt az állapotot nem tekintik olyan problémásnak, hiszen a családalapítás már megtörtént.

Így tehát nem fordítanak figyelmet arra sem, hogy a másodlagos meddőség a férfiak esetében is jelen lehet, és a nem megfelelő spermiumtermelést kiváltó tényezők bizony komoly gondokat okozhatnak a test más területein is. Amikor egy párnak gyermeke fogan, akkor nagy kő esik le a szívükről, hiszen az is igazolódik, hogy nem meddők. Amikor pedig a kistestvér érkezésére is felkészült a család, akkor beüt a mennykő.

Azt tudjuk, hogy a férfiak spermiumtermelése egy ciklikusan ismétlődő folyamat, mely normál esetben életük végéig tart. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a spermiumtermelés mértéke és a spermiumok minősége is romlik a korral, 35 éves kor felett a számok lejtmenetbe állnak. Még ezzel sem lenne alapvetően gond, csakhogy napjainkban a férfiak átlagos spermiumszáma csupán a fele az 50 évvel ezelőtti adatoknak, és számolnunk kell a környezeti hatásokkal is.

A férfi meddőség kapcsán sokszor említettük már a munkahelyi stresszt, a mozgásszegény életmódot, a helytelen táplálkozást, és még számos más okot, melyek miatt kialakulnak a tápanyaghiányos állapotok – következtükben pedig kopogtat a meddőség. Ezek azonban akkor is jelentkezhetnek, ha a férfinak történetesen már van gyermeke.

Mivel a spermiumtermelés ciklikus, vagyis nem egy eleve meglévő készletből használunk fel adott mennyiségeket (ez csak a hölgyek esetében működik ekképpen), így bizony akkor is romolhat a termelés, amikor arra nem számítanánk. Ráadásul egy gyermek érkezése a családba kifejezetten erős indikátora lehet a spermiumtermelés romlásának.

A megváltozott élethelyzet változtatja a megszokott mindennapokat, némileg módosítja a pár romantikus és szexuális kapcsolatát is, ezek pedig a férfiak számára is stresszforrást jelentenek. Ezen felül az apai ösztön, a „biztosítsd a túlélését” arra sarkallja az édesapákat, hogy többet és jobban dolgozzanak, ez pedig tovább meríti az amúgy is alacsony energiaszintet. És akkor azokról a hatásokról még nem is esett szó, melyeket igazán csak mostanában ismer fel a tudomány: a légszennyezettség, a vegyszerek romboló hatása, vagy éppen a kispapák esetében is igen gyakran jelentkező szülés utáni depresszió. A tápanyaghiányos állapot kialakulása így szinte borítékolható. Ehhez rendszeresen mozogni kell és kiegyensúlyozottan kell étkezni.

(napidoktor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?