Csökkenő tartalékok

Róma. A 2001/2002-es szezonban a világ gabonatermése kisebb lesz a szükségletnél, ugyanis egyes nagy termelők a vártnál kevesebbet takaríthatnak be az aszály miatt, ezért várható a tartalékok jelentős csökkentése – jósolta az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete.

Róma. A 2001/2002-es szezonban a világ gabonatermése kisebb lesz a szükségletnél, ugyanis egyes nagy termelők a vártnál kevesebbet takaríthatnak be az aszály miatt, ezért várható a tartalékok jelentős csökkentése – jósolta az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete. A FAO szerint elsősorban Kínában, Indiában és Pakisztánban esik vissza a termés. Szeptemberben 62 millió ember szenvedett súlyos és nagy szükséget élelmiszerből világszerte. A világ gabonatermése az idén 1,842 milliárd tonna lesz, 14 millió tonnával, azaz 0,7%-kal kevesebb, mint tavaly. Ebből a búzatermés várhatóan 565 millió tonna, 3,4 százalékkal kevesebb a tavalyinál, a rizstermés pedig 392 millió tonna, 1,5%-kal kevesebb, mint tavaly. A 2001/2002-es szezonban várhatóan 230 millió tonna gabona kerül a nemzetközi kereskedelembe, nagyjából ugyanannyi, mint az előző szezonban. A FAO legutóbbi, júniusi jelentése után a legtöbb gabonaféle exportára emelkedett, de a szeptember 11-i amerikai terrortámadás óta egyes árak ismét csökkentek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?