Annak ellenére, hogy az év első felében az USA-ban emelték az agrárszektornak juttatott állami támogatás mértékét, ez még mindig csupán egyharmadát teszi ki az EU tagországaiban folyósított támogatásoknak.
Célirányos támogatások
Annak ellenére, hogy az év első felében az USA-ban emelték az agrárszektornak juttatott állami támogatás mértékét, ez még mindig csupán egyharmadát teszi ki az EU tagországaiban folyósított támogatásoknak. A világkereskedelmi szervezet uruguayi egyezménye értelmében az amerikai minisztérium nem költhet 19,1 milliárd dollárnál többet a mezőgazdaság támogatására. A Farm Bill , a megnövelt dotációkat meghirdető dokumentum mintegy 17—19 milliárd dollárral számol erre a célra. Ugyanakkor az EU tagországokban az agrárszektor támogatására költhető dotációk ugyan legfeljebb 62 milliárd dollárt tehetnek ki, azonban ez a dotációs összeg még így is több mint háromszorosa az amerikainak. Jellegzetes különbségek vannak a két meghatározó piac támogatását célzó hozzájárulások irányultságában. Míg az amerikai agrártámogatások elsősorban a természeti környezet védelmét szolgáló intézkedésekre és beruházásokra, a kutatási fejlesztési programokra irányulnak, az európai közös piacon érvényesített agrártámogatások meghatározó részét a termékértékesítésre, a kiviteli támogatásokra folyósítják. Az európai közösség országaiban nagyság-rendileg többet költenek az agrártermékek kivitelének támogatására, mint Amerikában.Egyes adatok szerint ez a különbség akár százszoros is lehet. A különbségek ellenére az európai agrártermelők a legutóbbi amerikai dotációemelés miatt az európai termelés versenyképességét féltve az eddigi eléggé erősen támogatott agrárszektor dotációs politikájának fenntartását, illetve erősítését szorgal-mazzák. (yl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 11.22.
Infravörös minőségvizsgálók
2012. 08.19.
Elkülönül a közvetlen kifizetés és a termelés
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.