Zuzana Čaputová
Čaputová: Szlovákiának stabilitásra van szüksége – hallgatnunk kell a szakértőkre!
Szerinte az új évben véget kell vetni a politikai harcoknak, és többet kell hallgatnunk a szakértőkre!
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy végtelen politikai csatározásokat nézzünk, amelyeknek nincsenek nyertesei, csak vesztesei, és még inkább tisztelnünk kell a szakértőket, közben többet kell rájuk hallgatnunk” – hangsúlyozta Zuzana Čaputová.
Az elnök indokoltnak tartja az egészségügyi dolgozók magasabb bérekre és az egészségügy támogatásának növelésére irányuló követeléseit. „Egészségünk és életünk függ attól, hogy mennyire motiváltak az egészségügyi rendszerünkben való szolgálatra. Már most is túl kevesen vannak, és ha nem teremtünk számukra megfelelő feltételeket, beleértve a fizetési feltételeket is, akkor még kevesebben lesznek” – mondta Čaputová.
Az elnök szerint a társadalom jelenleg azzal küzd, hogy milyen értékek érvényesüljenek a közéletben. „Az önzés és kíméletlenség, agresszív szóhasználat és viselkedés, alacsony politikai kultúra és hazugság lesz-e az, vagy megpróbálunk egy tisztességes társadalmat építeni, amelyben szabályok és a szakmaiság tisztelete érvényesül” – jelentette ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.