Bulvár

David Guetta lesz Palvin Barbara társa az MTV EMA-n

David Guetta DJ és producer lesz Palvin Barbara műsorvezető társa az MTV EMA 2020 online show-jában november 8-án Budapesten.
MTI

2020. október 29. 12:45

David Guetta
- TASR/AP-felvétel

A rendhagyó virtuális showműsor műsorvezetője Palvin Barbara szupermodell mellett David Guetta francia DJ és producer lesz, aki az elektronikus zenei élet egyik leghíresebb előadója. A rendhagyó online díjátadón David Guetta egy különleges zenei produkcióval is készül a Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében kialakított színpadon – közölte az MTI-vel csütörtökön a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Mint a közlemény emlékeztet, az MTV csatornáin keresztül több mint 180 országban közvetített show történetében először kerül reflektorfénybe Magyarország. Az MTV EMA az idén a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó, online műsorral jelentkezik Budapestről és Londonból.

Az adásban a nézők Magyarország ikonikus helyszíneit láthatják majd világszerte: David Guetta és Palvin Barbara vezetésével egy virtuális turnén vehetnek részt, továbbá a kulisszák mögé is betekinthetnek.

„A november 8-i esemény során megmutathatjuk országunk csodálatos tájait, építészetét, azokat a helyeket, amelyeket mindenkinek látnia kell, ha egyszer hazánkba látogat” – idézi a közlemény Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt.

Palvin Barbara hangsúlyozta: hatalmas megtiszteltetés számára, hogy részese lehet ennek a rangos nemzetközi díjátadónak. „Külön öröm számomra, hogy a világhírű DJ és producer mellett mutathatom meg a világnak, hogy milyen csodálatos az országunk” – fogalmazott a szupermodell.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az MTV EMA, a világ egyik legrangosabb és legismertebb zenei díjátadójának megrendezése hatalmas lehetőséget kínál Magyarország számára. „Magyarország és Budapest magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét, hogy megmutassa Európa egyik legjobb úti célját. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi jelenlétért” – mondta el az MTÜ vezetője.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített rendezvény egyedülálló turisztikai reklámértékkel bír, hiszen világsztárok kíséretében Magyarország négy ikonikus helyszínét láthatják majd az adás ideje alatt a nézők. A több világsztárt is felvonultató MTV EMA 2020 hivatalos partnere ebben az évben Magyarország – áll az MTÜ közleményében.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
karácsonyfa

Idén nem éri meg az utolsó pillanatra hagyni a karácsonyfa vásárlását

Szűts Zoltán

Mire jó a digitális pedagógia?

Párkányban is meggyújtották az első adventi gyertyát

Párkányban is meggyújtották az első adventi gyertyát

e-shop

Egyre többen vásárolnak online

Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Akiket vártak... – Az 1956-os magyar menekültek a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai táboraiban

Romain Grosjean

Bahreini Nagydíj – Hamilton nyert, Grosjean rémes balesetet szenvedett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.