Bartók előtt tisztelegnek

Concordia
Komárom |

Bartók 140 címmel tart hangversenyt vasárnap a komáromi Concordia Vegyes Kar és barátai. A magyar zenetörténet egyik legnagyobb alakja mellett Kodály Zoltán életműve is szerves része lesz a koncertnek.

A hangversenynek – mint ahogyan az sok más kulturális rendezvénnyel is előfordult – valójában még tavaly kellett volna megvalósulnia, ugyanis Bartók Béla 1881-ben született. A járvány miatt azonban idén márciusra csúszott a rendezvény – tájékoztatta lapunkat Stubendek István, a Concordia karnagya. A koncerttel szeretnének arról is megemlékezni, hogy Bartók Béla 1924-ben adott koncertet Komáromban – ezen felül pedig idén már Kodály-jubileumot is ünnepelhetünk, hiszen a magyar zenetörténet másik nagyja 1882-ben született.

A Concordia repertoárjának állandó elemét képezi a Négy szlovák népdal című Bartók-mű, most is e köré, részben pedig Kodály Zoltán alkotásai köré szervezték a koncert programját, amelynek részét képezi a Kantantína Női Kamarakórus előadása is. A zeneszerzők népdalgyűjtéseiből Kristóf Réka, Kulin Pastorek Cynthia ad elő néhány dalt, Nagy Szilárd jóvoltából zongoraművek hangzanak el. Tóth Máté, Bukor Emőke Zsuzsanna szintén hangszeres darabokkal, Kollár Bálint pedig egy szavalattal járul hozzá az esthez.

„Muzsikusként – magyar muzsikusként különösen – nem lehet elmenni Bartók Béla mellett úgy, hogy ne vennénk észre, ne tanulnánk tőle, s ne merítenénk a művészetéből. Bartók és Kodály végigkísérte az én zenei pályámat is. Bartók egyneműkari művei alapvetőnek számítanak a kórusirodalomban, amelyek szerintem minden induló vagy működő kórus repertoárjában előfordulnak”

– mondta Stubendek István. A hangversenyre – amelyet március 20-án 18 órától tartanak a Tiszti Pavilonban – a belépés ingyenes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?