Az MKP Ügyvivő Testületének nyilatkozata

Menyhárt

A Magyar Közösség Pártja Ügyvivő Testülete csütörtöki tanácskozásán is az egységes magyar képviselet megteremtésének szükségessége mellett foglalt állást.

A nemzeti összetartozás közelgő napja kapcsán az MKP elengedhetetlenül fontosnak tartja a folyamatos kapcsolattartást a felvidéki magyar közösséggel, az anyaországgal, és a többi, határon túli magyar közösséggel is. A magyar-magyar kapcsolatokban továbbra is az anyaország kormányával, annak pártjaival és az össznemzeti civil szervezetekkel folytatjuk és fejlesztjük eddigi együttműködésünket.

Továbbra is feladatunknak tartjuk, hogy a szlovák kormány kisebbségi vonatkozású megnyilvánulásaival kapcsolatban állást foglaljunk, illetve hogy a Dél-Szlovákiát is érintő kormánydöntésekhez szakértői véleményeket és javaslatokat fogalmazzunk meg.

Az MKP támogat minden méltó megemlékezést, melyet a nemzeti összetartozás és a békediktátum aláírásának 100. évfordulójának napja alkalmából rendeznek a Felvidéken.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a jövőre esedékes népszámlálás eredményei valós értékeket tükrözzenek. Tudatosítva társadalmi felelősségünket, a teendők haladéktalan elkezdésének szükségességét, valamint az egységes fellépés fontosságát, május végére egyeztetésre invitálunk minden releváns országos politikai és társadalmi szervezetet ezzel kapcsolatban.


 

Az MKP Ügyvivő Testülete

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?