Az EU újabb szankciókat vezet be Moszkva ellen, ha meghal a bebörtönzött Navalnij

Jean-Yves Le Drian

Az Európai Unió Vlagyimir Putyin orosz elnököt és az orosz hatóságokat fogja felelősnek tartani azért, ha meghalna a bebörtönzött és éhségsztrájkot folytató ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij, valamint újabb szankciókat vezetnének be Moszkva ellen – jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter egy csütörtöki tévéinterjújában.

„Tűrhetetlen az a könyörtelen üldöztetés, amelyet Navalnijnak el kell szenvednie. Élete veszélyben van. Reméljük, nem történik meg a legrosszabb, de nagyon határozottnak kell lennünk, vagyis szankciókat kell hozni” – tette hozzá a miniszter a France 2-nek.

Le Drian szerint Oroszország az utóbbi időben háromféle értelemben is nagyon messze ment. Először is a belföldön érvényesülő tekintélyelvűségben, amire példának a Navalnij-ügyet mondta. Azután a kifelé irányuló megfélemlítésben, provokációban. Erre említette példának, hogy Moszkva több tízezer katonát vonultatott föl az ukrajnai határ közelében. Harmadészt pedig a más országok belügyeibe való beavatkozásban, mert szerinte Oroszország próbálja támadni a demokrácia nyugati működési módját.

Mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy most már inkább párbeszédre van szükség Moszkvával, mint büntetőintézkedésekre. „(Putyin) kellemetlen szomszéd... néha veszélyes, de még mindig ő van ott (a hatalomban), ezért továbbra is beszélnünk kell vele. Nem hiszem, hogy Oroszország katonai akciót akarna indítani Ukrajna ellen, de katonák állomásoztatása a határ közelében azzal a veszéllyel jár, hogy baleset vagy valamilyen incidens történik” – mondta.

A 44 éves Navalnijt a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe január 17-én, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, miután több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie. Az ellenzéki politikus március 31. óta éhségsztrájkot folytat a börtönben, mert kifogásolta, hogy nem engednek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és nem részesült megfelelő orvosi ellátásban. Orvosa szombaton azt mondta, hogy rendkívül rossz a vérképe neki, és akár a közeli napokban meghalhat.

Tatyjana Moszkalkova emberi jogi biztos közölte szerdán, hogy Navalnijt a börtönkórházban az előző nap az ügyészségi felügyelet keretében felkereste négy olyan orvos, aki nem az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) alkalmazottja. Egyelőre "nincs komoly ok az aggodalomra" a rab egészségi állapotával kapcsolatban, a szükséges ellátásban részesül és infúziót kap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?