<p>Róma. Túlfújt gumik, csökkentett össztömeg – egyebek között ezzel verik át bizonyos autógyártók a fogyasztókat – állapította meg az Altroconsumo nevű olasz fogyasztóvédelmi szervezet nemrég elvégzett vizsgálata.</p>
Trükköznek a gyártók a fogyasztási adatokkal, mondván: ami nincs megtiltva, azt szabad
ÖSSZEFOGLALÓ
Egyértelmű, hogy az európai szabvány szerint mért fogyasztási adatok köszön őviszonyban sincsenek az autók valós fogyasztásával, de az Altroconsumo fogyasztóvédelmi szervezet szerint még ezen a mérésen is csalnak az autógyárak. Igazukat azzal bizonyították, hogy ők is elvégezték a maguk független fogyasztásmérésüket két autóval.
Ha valaki autóvásárlásra adja a fejét, jogosan szeretne tudatos döntést hozni. Így az egyik legelső szempont, amit megvizsgál a vásárlás során, hogy az adott gépjármű mennyit is fogyaszt. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a gyártók által meghatározott információk félrevezetők.
Átállított órák
Az Altroconsumo elsőként vizsgálta meg a gépkocsigyártók tüzelőanyag-fogyasztást ellenőrző eljárását. Kiderült, a gyárak többnyire alábecsülik a jármű valós fogyasztását, ezért félrevezető a vásárlóknak adott tájékoztatásuk. A tesztelés során egy Fiat Panda 1.2 és egy Volkswagen Golf 1.6 TDI volt a két alany, ezekkel próbálták ki a jelenleg hivatalosan is használt mérési eljárást. Az eredmény a szakértőket is megdöbbentette.
A Fiat 5,21 l/100 km-es átlagot határoz meg hivatalos fogyasztásnak, ehhez képest a saját mérés 6,11 l/100 km-t eredményezett – ez 17,3 százalékos eltérés. A VW még erre is rátesz egy lapáttal: a gyár által reklámozott 3,8 l/100 km-es fogyasztáshoz képest 5,83 l/100 km lett az átlag – az eltérés 53,4 százalékos. Az Altroconsumo ezzel a bizonyítékkal a kezében be is perelte a Fiatot és a VW-t, mivel átlagos, évi 15 000 km-es futásteljesítmény mellett a Fiat Panda tulajdonosa 247, a VW Golf 1.6 TDI tulajdonosa 509 euró többlet üzemanyag-számlával számolhat.
Vissza a pénzt
A fogyasztóvédelmi szervezet Európában elsőként követeli vissza bíróságon a fogyasztók pénzét.
A vizsgálat azt is feltárta, hogyan használják ki a gyártók a túlfújt gumik és a csökkentett össztömeg adta lehetőségeket úgy, hogy a valósnál lényegesen kedvezőbb eredményekre jussanak. Az olasz szervezet a vizsgálat után kilenc trükköt jelölt meg mint lehetséges fogyasztáscsökkentő tényezőt. Az autó tömegének csökkentése akár 4,4, a túlfújt gumik 2,9 százalékos fogyasztáscsökkenéshez vezethetnek, emellett a generátor lekapcsolása és a speciális kenőanyagok alkalmazása szintén lejjebb viszi a mért értékeket. A fogyasztást a vezetési technika, a fék szerkezeti elemei közötti súrlódás csökkentése, valamint a hőmérséklet is befolyásolja. Így születnek az alacsonyabb gyári fogyasztási értékek, amelyek a valóságban soha nem fognak megjelenni, pedig ha tudatosan választott a vásárló, akkor ezeket figyelembe vette döntése során.
Nem sértenek előírást
Az autógyárak nem nyilatkoznak az ügyben, folyamatban lévő jogi eljárásról van szó. Kicsi az esélye annak, hogy elítélnék őket, hiszen semmi olyat nem tesznek, ami tilos lenne a jelenleg hatályos előírásokban. A mérés során nem tilos leragasztani a karosszéria illesztési hézagait vagy minden felesleges tartozékot kiszedni az autóból a tömeg csökkentése miatt.
A gondot viszont az jelenti, hogy ezt a fajta mérést az autók városi nitrogén-dioxid kibocsátásának mérésére találták ki a hetvenes években, később pedig valamiért ezt kezdték el használni a CO2-kibocsátását (és az ezzel egyenes arányban álló fogyasztás) mérésére. (mno.hu, vg.hu, dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.