Somorja felé, háromszázzal

911 Turbo: 420 lóerő, 305 km/óraA szerző felvételei Néhány évvel ezelőtt már leírtam e helyütt, hogy ha az ember autókkal dolgozik, fokozatosan elvész az az ünnepi áhítat, amit egy új, korszerű modellel való megismerkedés valamikor jelentett. Viszont az is igaz, hogy ebben a szakmában időről időre történik valami, ami átmenetileg még a fásultabbakat is életre csiholja – azok számára pedig, akik változatlanul szeretik az autókat, maga a megvalósult és soha elégszer át nem élhető kamaszálom. Nos, ilyenben volt részem október utolsó napjaiban, amikor a Porsche gépkocsik szlovákiai importőre meghívott a 911 Carrera és a 911 Turbo kipróbálására.

„Itt a kijelölt útvonal térképe, körülbelül 40 kilométer az egész. Szándékosan nem autópályát választottunk: ilyen kocsikat keskeny, kanyargós utakon élvezet igazán vezetni és kézben tartani. Persze, egyenes szakaszok is lesznek, ott szabad a repülés. Rendőrök értesítve, ilyen gondjaik nem lesznek – a többi már Önökön múlik. Mármint hogy mennyire bíznak magukban, mert a lehetőségek határa most 300 km/óra felett van.”

E rövid instrukció után még néhány percem maradt a műszaki adatok áttanulmányozására. A Carrerával kezdem, minthogy a próbautat is vele abszolválom elsőként: hathengeres, 3387 köbcentis, 300 lóerős motor, hatfokozatú Tiptronic S automata váltó, amely 280-ra mérsékli a kézi váltóval elérhető 285 km/órás végsebességet, és 5,7-re az 5,2 másodperces „százas sprintet”. Mit mondjak; még így is megjárja. Előáll a kocsi, bepasszírozom magam, és miután meggyőződök róla, hogy nem a földön ülök, csak nagyon-nagyon alacsonyan, elfordítom az indítókulcsot. Automata állásba tolom a váltót, felengedem a féket és gyerünk. Az első méterek, még benn a gyönyörű kastély udvarán tisztára olyanok, mintha az 1,2-es Puntómmal araszolnék: lépésben, doromboló motorral, bár ez ott hátul mintha kicsit másként dorombolna. Na, kinn vagyok az úton, isten neki, gázt bele – és abban a pillanatban egészen más dimenziójú autózás kezdődik. A „normális” kocsiknál beidegződött reflexeket („ezt a kanyart kb. ennyivel és ennyivel tudod bevenni”) mintegy három kilométer után sikerül lebontanom, mert addigra már érzem, hogy itt minden más. Az autó szinte az aszfalthoz lapulva rohan, elöl 205, hátul 255 mm széles gumikon; stabilitása elképesztő, ahová teszem, ott marad, és a kormányon keresztül mintha a tenyeremmel tapintanám az utat. A sportos vezetés élményét egyetlen apróság rontja: az automata sebességváltó, amely küldetéséhez híven akkor vált, amikor ő akar, és ebbéli szándékunk nem mindig egyezik. A megoldás azonban a szó legszorosabb értelmében kéznél van: a volánon, a Forma—1-es kocsik mintájára ott vannak a Tiptronic kézi kapcsológombjai. A váltókart átállítva most már tényleg én vagyok az úr a fedélzeten: hétezerig húzatom a motort, mielőtt megnyomnám a „+” gombot. S ekkor mintegy mellékesen azt is megtapasztalom, hogy ennyire sima, megtorpanás nélküli váltást egyetlen általam ismert automata vagy félautomata váltó sem képes produkálni.

Meg lehet-e fejelni ekkora élményt? Normális körülmények között aligha – most viszont a Carrerából való kiszállás után a világ leggyorsabb szériagyártású sportkocsija, a Porsche 911 Turbo várt. Hathengeres, 3,6 literes, dupla turbinás, 420 lóerős (!!!) boxermotorral a farában, ízig-vérig sportos, kézi kapcsolású váltóval a padlóján. Nézem a papírokat: gyorsulás álló helyzetből százra 4,2 másodperc, végsebesség – 305 km/óra... Szóval ezt már nem közlekedésre találták ki, konstatálom, főleg nem a Dénesd és Dunahidas közötti nyolcadosztályú úton. Márpedig arra (is) kell mennem, ugyanúgy, mint a Carrerával. Mindegy, legalább emlékszem valamelyest a kanyarkombinációkra.

Leírhatatlan élmény volt. A gázpedál lenyomását – főleg 2. és 3. fokozatban – nem gyorsulás, hanem katapultálás követte, amely néhány másodpercre a szó legszorosabb értelmében az ülésbe préselt. Amikor pedig jöttek az egymásba fűződő éles kanyarok, bátran kikapcsoltam az életösztönt. Ekkor már tudtam, hogy EZ a kocsi még inkább arra megy, amerre a volán küldi, a 295 milliméter széles hátsó kerekeken át lezúduló 420 lóerő pedig igenis kézben tartható. Nagymagyart elhagyva következett a pálya leghosszabb egyenes szakasza: négyesben, majd ötösben is „pirosig” pörgetem a motort, aztán be a hatodikat, gázpedál ismét a padlón. Soha nem tapasztalt érzés kerít hatalmába: nyomás, gyerünk, ami a csövön kifér! Csináld meg azt, amit még egyetlen autóval sem, most egy Porsche 911 Turbo bömböl alattad! A digitális sebességmérőn egyre nagyobb számok jelennek meg: 270 – 280 – 290... Még, még, már nem sok hiányzik, most már juss el odáig! És ekkor végre jelenik a műszerfalon az, amit száznál is több autó tesztelése, kipróbálása során még soha nem láttam magam előtt: a 300 KM/H felirat egy sebességmérő kijelzőjén. Vas Gyula