Škoda Octavia G-TEC: megéri az olcsó CNG?

<p>Az ember azt hinné, hogy az új Octaviáról már nem lehet sokat leírni, pedig igen. Nemrég került piacra a modell CNG-meghajtású változata, G-TEC néven. Legnagyobb érdekessége a hivatalos adatok szerint, hogy a kombinált benzin- és CNG-tartálynak köszönhetően 1330 kilométeres táv megtételére alkalmas, ráadásul a CNG nemcsak a benzinnél vagy dízelnél, hanem az LPG-nél is olcsóbb, így az autó használata minden eddiginél kifizetődőbb lehet. Milyen a valóság?</p>

ÚJ SZÓ-TESZT

Horvátországig utaztunk, hogy kiderítsük, mit tud az új Octavia. Egy hét alatt kiderült, a gyártó által meghatározott 1330 kilométeres távot nem lehet elérni – erről viszont főleg az új, még nem befutott motor tehet. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a CNG töltőállomásokból külföldön, konkrétan útban Horvátországba még annyi sincs, mint Szlovákiában. Ezért ha elfogy a CNG, akkor nincs más hátra, mint benzint használni és tankolni.

Nem ez az első gázra működő Octavia, az előző generáció az egyhatos benzinmotorral és LPG meghajtással kombinált modellel búcsúzott a nagyérdeműtől. Az új generációs Octavia most az egyszer a másik közismert gázmeghajtással, a CNG-vel, tehát sűrített földgázzal próbálkozik. Ennek előnye, azon túl, hogy olcsóbb a konkurens LPG-nél, hogy könnyebb a levegőnél, minek köszönhetően az európai földalatti garázsok túlnyomó többségében parkolhatnak vele.

Azt, hogy gázmeghajtású Octavia előtt állunk, ha eltekintünk a tesztelt modellre ragasztott levélkéktől és felirattól, illetve az átlagos modellek hátsó ablakára ragasztott kicsi matricától, nincs esélyünk észrevenni. Külsőleg ugyanis semmi sem változott. Viszont amint beülünk, s ránézünk a műszerfallra, észrevesszük, hogy az üzemanyag-mennyiség kijelzőjén kívül a CNG mennyiségének kijelzője is egyenrangú helyet kapott, amit eddig egy modellben sem láttam.

Kár, hogy az autóban nem találunk olyan kapcsolót, mellyel magunk váltogathatnánk a gáz- és benzinmeghajtást. Egyszerűen míg van CNG a tartályban, addig az autó CNG-t használ, s amint elfogy, önmagától átkapcsol benzinre – mindezt menet közben anélkül, hogy észrevennénk. Az autó ráadásul CNG-re indítja a motort, kizárólag akkor startol benzinre, ha kint hidegebb van -10 Celsius-foknál. Akinek tehát eszébe jutott, hogy ha már környezetbarát autóban ül, akkor kímélni fogja a légkört, tehát városban, ahol amúgy is eléggé szennyezett a levegő földgázt, majd városon kívül benzint használ, annak pechje van. Az autó mondja meg, melyik üzemanyagot használja és mikor, ami elég nagy kár.

Az Octavia G-TEC modellt egyébként az 1.4 TSI /110 LE motor hajtja, amelynek CO2 kibocsátása 97 g/km. A gáz- és benzinmeghajtás közt dinamikai különbséget nem érezni, gázmeghajtásnál a motor valamivel halkabban dolgozik, de ez csak az én szubjektív megérzésem. Az autóban két CNG-tartály van, egyenként 15 kilónyi földgáz befogadására. S bár ez a mennyiség kevésnek tűnhet, mivel sűrített gázról van szó, ahhoz, hogy ezt a mennyiséget elérjék, összesen 97 litert kell beletankolni. Mindemellett az autóban egy 50 literes benzintartály is helyet kapott.

Természetesen ennyi tartálynak több helyre van szüksége, s az Octavia G-TEC-nél ez a csomagtartó térfogatában mutatkozott meg, amely a pótkerék nélküli változatban 130 literrel lett kisebb. Egy átlagos csomagtérnél ez tragédia lenne, viszont az Octaviánál volt miből levonni, hiszen a rakodótere a kategória legnagyobbjai közé tartozik, így a jelenlegi 460 liter is átlagosnak számít.

Ami a fogyasztást illeti, átlagos 4,4 kg/100 km CNG-fogyasztásnál a két tartály 341 kilométer után ürült ki, az 50 liter benzin 5,9 l/100 km átlagfogyasztásnál 865 kilométerre volt elegendő. Az így kapott 1206 kilométer ugyan kevesebb a gyártó által meghatározott 1330 kilométernél, viszont még így is bámulatos adat, ha belegondolunk, hogy benzines és nem dízeles autóról beszélünk.

Ha mind a két – pontosabban mind a három – tartályt elhasználjuk, akkor értelemszerűen két üzemanyagot kell tankolnunk. Egy kiló CNG körülbelül 1,16 euróba kerül, 15 kilóért tehát 17,40 eurót fizetünk. Az ötvenliteres benzintartály pedig, ha literje 1,48 euró, 74 euróba kerül. Így aztán az autó legnagyobb előnyét akkor fogjuk megérezni, ha csak és kizárólag a CNG-meghajtást használjuk. Minden megtett kilométer öt centbe kerül.

Arra viszont minimális esélyünk van, hogy amint elfogy a CNG, azonnal tudjunk tankolni. A több száz LPG-töltőállomással ellentétben ugyanis CNG-t csupán tíz nyilvános állomáson tankolhatunk. S pontosan ehhez kapcsolódik a végső értékelésem is, ugyanis ha minden ideális lenne, s CNG-t minimum minden második benzinkúton tudnánk tankolni, akkor azt mondanám, hogy az Octavia G-TEC nemcsak cégeknek, hanem családoknak is ideális választás lehet. Így viszont maradnak azok a cégek, amelyeknek székhelye valamelyik CNG-töltőállomás közelében van. A többieknek várniuk kell, míg kíbővül a CNG-töltőállomások hálózata. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?