Molnárék kupagyőztesek

A JG – IBC HOLDING CUP nevet viselő szlovákiai terepkocsi-bajnokságban az utolsó versenyre maradt a döntés, ki viszi haza a kupát a 2000 cm3 alatti kocsik mezőnyében.

A JG – IBC HOLDING CUP nevet viselő szlovákiai terepkocsi-bajnokságban az utolsó versenyre maradt a döntés, ki viszi haza a kupát a 2000 cm3 alatti kocsik mezőnyében. Már csak két csapat volt versenyben, és a tizsitei Orosz Péter–Juraj Weiser duónak csekély hárompontos előnye volt a madari/hetényi Molnár Istvánnal és Szalai Andrással szemben. Október 25-én, a csehországi Pohořelicében aztán ismét fordult a kocka, ezúttal utoljára és véglegesen ebben a szezonban. Molnárék ugyanis – jó tempóban – csaknem végigkörözték a három órát a Suzuki Samurai nyergében, és kevéssel a vége előtt olyan baleset miatt voltak kénytelenek kiállni, amelyben vétlenek voltak. Orosz és Weiser ellenben műszaki hiba miatt jóformán a legelején feladta a versenyt. A bajnokságot tehát Molnárék nyerték, de a győztesek listájára nem két, hanem három név kerül majd fel. Molnár István navigátora ugyanis az utolsó versenyen nem Szalai András, hanem Asztalos József volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?