Milyen volt a Škoda Superb eddigi legnépszerűbb változata?

ss

Bár 2019 a Škodánál egyebek mellett a modernizált Superb jegyében zajlik, mi kipróbáltuk a ráncfelvarrás előtti legnépszerűbb változatát. Miért, amikor már a modernebb is elérhető? Leginkább nosztalgiából, továbbá azért, hogy később összehasonlítsuk, pontosan miben változott az új modell.

2015-ben mutatták be, s azóta nem esett át különösebb változáson. Növelték az érintőképernyőt, módosítottak az utastér hangulatvilágításán, s a dízelmotornál megjelent az AdBlue. A felújítás előtti modellen viszont már látni, hogy egy korábbi gyártású autóról van szó, és egyet s mást már megélt. Nem a külsőre gondolok, hiszen a Superb formája időtálló, az autó dizájnja decens, még manapság is mutatós. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy az új, modernizált Superb sem változott gyökeresen, a dizájnt csak óvatosan módosították. 

Melyik a legnépszerűbb? 

A statisztikák egyértelműen mutatják, hogy a legmenőbb a Superb liftback változata, Style felszereltségi szinttel és kétliteres dízelmotorral. A négyhengeres kétliteres motor hétgangos duplakuplungos váltóval volt kombinálva, a sebességfokozatok váltása nagyon kellemes, lineáris volt. Szerintem a tesztelt motor 150 lóerős változata teljes mértékben elegendő, még magasabb sebességeknél is erőteljesen gyorsul, nem beszélve arról, hogy sztrádán hat liter alatti fogyasztást produkál. Országúton a fogyasztás még sokkal alacsonyabb is lehet. 
Régóta állítom, hogy a Superb hosszú utakra abszolút ideális, talán az egyik legkényelmesebb autó azok közül, amelyekben valaha ültem. Ezen a véleményemen pedig nem igazán fogok változtatni a modernizált Superb tesztelése után sem. A kényelemhez hozzájárul az adaptív futómű, bár az egyes üzemmódok között a különbség csak minimális.

Galéria

Minden, ami kell 

A Style felszereltségi szint minden fontos rendszert vagy elemet tartalmaz, az adaptív sebességváltó is jól működik, bár aki nincs hozzászokva a sebességváltó kezelésére szolgáló karra a volán mögött, annak egy ideig eltart, míg megszokja a gyorsaság vagy az előttünk haladó gépjárműtől tartott távolság beállítására. A rendszer egyébként élesebb kanyarokban is a sávban tartja az autót, bár tény, hogy inkább a sáv szélén hajlamos tartani a gépkocsit. 
A Superbben garantáltan senki sem fog panaszkodni az utastérre, amely nagyon tágas. Az első és a hátsó üléseken is rengeteg hely van. S ha már tér, akkor nem feledkezhetünk meg a csomagtérről sem, amely alapban 625 litert kínál. Ez elég ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit, amit a hétköznapok során el akarunk szállítani, beférjen az autóba. Nem hiányoznak a megszokott Simply clever megoldások, a megannyi praktikus rakodótér, így az, hogy az autó már kicsit régebbi, senkit nem kell hogy érdekeljen. A műszerfal domináns eleme a 9,2 collos érintőképernyő, így a klasszikus vezérlőgombok többsége már eltűnt. 

Mindig jó 

A Superb négy év után is megőrizte népszerűségét, s nagy a valószínűsége, hogy a ráncfelvarrás utáni változat eladási mutatói még jobbak lesznek, hiszen a járgányt sokkal szebbre varázsolták és sok új korszerű technológiát kapott, amelyek között például megjelennek a vadonatúj Škoda Crystal Lightning full-LED matrix fényszórók vagy a preadaptív sebességtartó, amely képes önállóan az útviszonyokhoz vagy a sebességkorlátozásokhoz igazítani a gépkocsi sebességét.

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1968 cm3

Teljesítmény 110 kW (150 LE)/3500–4000 fordulatnál

Forgatónyomaték 340 Nm/1700–3000 fordultnál

Váltó 7-gangos automata

Gyorsulás (0–100 km/ó) 9,2 mp

Üzemanyagtartály térfogata 66 l

Csomagtér térfogata 625 l

Hossz./Szélesség/Magasság (mm) 2841/4861/1864

A modell alapára 24 110 euró

A tesztelt modell ára 27 202 euró 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?