Kipróbáltuk az új Škoda Superbet

Škoda Superb

Elsők között ülhettünk a modernizált Superb volánja mögé a múlt heti nemzetközi sajtóbemutató során. Leginkább a technológiájával és kényelemével lepett meg. Meggyőződésem, hogy a Škoda zászlóshajójának aktuális változata az eddigi legszebb Superb, s talán a legszebb Škoda.

Amikor a Škoda 2001-ben visszatért az eredetileg a 20. században gyártott zászlóshajójához, még nem lehetett sejteni, milyen sikertörténet vár rá. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a márka képviselői bölcs döntést hoztak. 2001 és 2008 között 135 700 darab kelt el belőle. A következő generáció – köszönhetően annak is, hogy a kínálat bővült a kombi változattal – már sokkal népszerűbb volt, s 2008 és 2015 között 616 000 darabszámban kelt el. Az aktuális generáció eladásai 2015-től már túllépték a félmilliót. Négy év után pedig eljött a ráncfelvarrás ideje.

Újdonságok sora

Szerencsére nem kellett messzire utazni, hogy kipróbáljuk az új modellt, a nemzetközi bemutatót ugyanis Bécs környékén tartották. A Laurin&Klement vagy SportLine változatokon kívül elérhető még a Pozsonyban bemutatott Scout és a tölthető plug-in hibrid változat is. Ez utóbbira sajnos még várni kell, a múlt heti bemutatón nem volt jelen. A Scout változat természetesen nem kifejezetten terepezésre lett kitalálva, de sáros, göröngyös földúton garantáltan jobban boldogulnak majd vele.

A felújított Superb LED Matrix fényszórókat kapott, ez a technológia először jelenik meg a Škodában, ugyanúgy mint az új, vékony LED-ködlámpák. Szerintem a felújított járgány aktuális változata hátulról néz ki a legjobban – bár ez is ízlés kérdése. A hátsó lámpák ugyancsak full-LED-technológiával rendelkeznek, s már ennél a modellnél is megjelennek a dinamikus irányjelzők. Sajnos a fényszórók minőségét nem volt lehetőségünk kipróbálni, a tesztvezetések ugyanis még naplemente előtt véget értek.
Az utastérben minimális változást találni, ami meglepetést okozott, az az elérhető kombinációk, felszereltségi szintek sora. A Superb rendkívül kényelmes, ráadásul az egyes változatokhoz akusztikus, elülső ablakok is rendelhetők, amelyek sokkal jobban tompítják a zajt, így nagyobb sebességeknél meglepő csend uralkodik az utastérben. Ültem olyan változatban is, amelyben a Style felszereltségi szintnek köszönhetően szellőztetett bőrülések voltak – nehéz lenne ettől praktikusabb dolgot találni ebben a nagy melegben. Ami kicsit meglepett, hogy a Superb esetében nem elérhető a head-up kijelző, pedig ebben a kategóriában és ennyi pénzért már standardnak venném.

A prediktív sebességtartó

Az új autókkal való ismerkedés során mindig egy külön élmény próbálgatni az új technológiákat. A Superb esetében engem teljesen levett a lábamról a tökéletesen működő, úgynevezett prediktív sebességtartó (tempomat). Az adaptív sebességtartótól, amely képes lelassítani az előttünk haladó autók sebességére, abban különbözik, hogy a sebességkorlátozásokhoz is önállóan alkalmazkodik. Például ha 130 km/órás sebességgel haladunk a sztrádán, s valamilyen sebességkorlátozáshoz érünk, az autó önállóan lelassít. Ha lehajtunk a sztrádáról, az autó automatikusan lelassít az előírt sebességre. A rendszernek viszont nem kell közlekedési tábla ahhoz, hogy módosítsa a járgány tempóját. Ha a rendszer úgy értékeli ki, hogy egy kanyarba túl gyorsan fogunk behajtani, akkor az autót még a kanyar előtt olyan sebességre lassítja le, hogy biztonságosan be tudjuk be venni a kanyart. Ezt szerpentines utakon próbáltam ki, amikor 90 km/órára volt beállítva a sebességtartó, s a hajtűkanyarok előtt az autó biztonságosan lelassított 20 km/órás tempóra.

A nap jelentős részét olyan Superbbel vezettem, amelyben 1,5 TSI 110 kW teljesítménnyel rendelkező, négyhengeres motor volt. Bár nem ez az elérhető változatok közül a legerősebb, még így is rendkívüli dinamikával rendelkezik. Az igazi viszont a délután kipróbált kétliteres 140 kW teljesítménnyel rendelkező TSI motor volt. Meg kell jegyezni, hogy a gázpedál véleményem szerint a kelleténél kicsit később reagált a letaposásra.

A jó régi Superb

A Superb aktuális generációja nem az az autó, amelyre azt mondanám, hogy már ideje volt felújítani. A ráncfelvarrás ennek ellenére nagyon jót tett neki, s meggyőződésem, hogy az eddig piacra dobott legszebb Superbről van szó. Kíváncsi vagyok, hogyan fog működni a plug-in változat, ugyanis ha beválik, akkor nagy a valószínűsége, hogy számos cégben Superbre cserélik a szolgálati limuzinokat. A Superb azon túl, hogy szebb lett, még egy fokkal kényelmesebb is, új korszerű technológiákat kapott, melyeknek köszönhetően még egy fokkal izgalmasabb és biztonságosabb a vezetés. Ráadásul megjelent a Scout változat, amely valószínűleg az alpesi országokban fog a legnagyobb népszerűségnek örvendeni. Most már csak meg kell várni a modell szlovákiai árát.

Érdekes

Érdekességek a Superbről

Az eredeti Superb modellből 1934 és 1949 között összesen 2522 darab kelt el. Hat- és nyolchengeres motorral árusították.

A legtöbb Superb Kínában, Németországban, Nagy-Britanniában és Lengyelországban kelt el.

Nem véletlenül említettem a teszt végén a szolgálati autókat, hiszen a modell 82 százalékát cégek vásárolják meg.

A legtöbb Superbet, az eladott modellek 24 százalékát, fekete színben rendelik meg, a második helyre került a szürke.

A legnépszerűbb kombináció a Superb esetében a 2.0 TDI, DSG váltóval és a 4x4-es meghajtással.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?