Riga. A Ford kissé átdolgozta sikeres SUV modelljét. Az új Kuga sokkal takarékosabb, korszerűbb technológiákat tartalmaz, elődjénél talán még halkabb és kényelmesebb lett.A kisebb SUV szegmensbe tartozó Kuga mindig is a kedvenceim közé tartozott.
Menetpróbán az új Ford Kugával
Riga. A Ford kissé átdolgozta sikeres SUV modelljét. Az új Kuga sokkal takarékosabb, korszerűbb technológiákat tartalmaz, elődjénél talán még halkabb és kényelmesebb lett.
A kisebb SUV szegmensbe tartozó Kuga mindig is a kedvenceim közé tartozott. Főként azért, mert robusztus megjelenésének köszönhetően kellő biztonságot adott, ám méreteiben mégsem volt olyan tágas, hogy gondot okozott volna a városi forgalomban, ráadásul a behavazott és csúszós utakon is jól teljesített. Az új Kuga dizájnján próbáltak enyhén változtatni, a cél az volt, hogy az autó még magabiztosabb külsőt kapjon, ami szerintem sikerült is. Az elején megjelent a hatszögletű hűtőrács, amely a kivitelezés függvényében különböző formákat kap az egyes modelleken.
Technológiák
Jelentősebb változások várnak az utastérben. Számomra a legfontosabb, hogy a Kugából is eltűnt a kismillió gombocskával felszerelt átláthatatlan középkonzol. Helyét és funkcióját nagymértékben átvette a fokozatosan minden modellben megjelenő SYNC 3, amely már hangvezérlésre is lehetőséget ad. A tesztelt modellben angolul kommunikált a rendszer, s meg kell hagyni, hogy tökéletesen. Ha megszokják kezelni, akkor roppant egyszerűen, egyetlen gombnyomás nélkül, szóban is beállíthatják a szélvédő fűtését, a klíma bekapcsolását és arra is megkérhetik az autót, hogy keressen egy közeli éttermet, amelyet akár még fel is hív, hogy asztalt tudjunk rendelni – ez utóbbihoz persze elkerülhetetlen, hogy csatlakozva legyen az okostelefonunk.
A SYNC 3 további hatalmas előnye, hogy az érintőképernyő végre matt felületet kapott, így az összefogdosott képernyő már a múlté. Amit viszont kicsit elbaltáztak az autóban, az a képernyő mellé helyezett klímarendszer szellőzőnyílása, amely a sofőr felől eltakarja a képernyő bal sarkát. Jobb lett volna, ha a képernyőt nem süllyesztik annyira az utastérbe.
Ám térjünk vissza a SYNC 3 rendszerhez, amely az Aplle CarPlay és az Android Auto rendszereket is tartalmazza. Ezekhez természetesen további alkalmazások csatlakoznak a Google-tól vagy egyenesen a felhasználó Apple telefonjából. Ezért az autóban probléma nélkül böngészhetnek a Google keresőn, a Google Mapset és a Google Playt is használhatják. Az AppLink rendszer aztán az időjárást figyelő AccuWeather vagy a Spotify és Glympse alkalmazások kezelésére is lehetőséget ad. Meglepő, hogy az autóban még CD-lemez-lejátszót is találnak, holott ez a rendszer már fokozatosan kihalóban van.
Az utastérben felhasznált anyagok minőségével soha nem volt gond, épp ellenkezőleg, az új Kuga mindig az élmezőnyben járt ezen a téren.
A luxust és kényelmet magasabb szintre emeli a Vignale felszerelés, amely hamarosan a szlovákiai piacon is elérhető lesz. Ez a felszerelés kínálatának csúcsa, amely miatt például a Ford márkakereskedéseit is át kellett alakítani. Az extrák közé sorolandó a Milano Grilio metálfényezés, vagy a Windsor bőrkárpitozású ülések. A felszereléshez további extra szolgáltatásokat is párosít majd a Ford.
Magabiztos vezetés
Elsőként a kétliteres dízeles 180 lóerős TDCi motort próbáltam ki, manuális hatfokozatos váltóval, majd az 1,5-ös EcoBoost benzinmotort 182 lóerővel és hatfokozatos manuális AWD váltóval. Mindkét modell négykerék-meghajtással rendelkezett. A lett és a litván utak nem adtak túl nagy lehetőséget terepezésre, szerencsére Riga környékén sűrű hóviharba keveredtünk, így a város melletti erdőkben és mezei utakon volt lehetőség letesztelni az összes kerék meghajtását. A Kuga automatikusan, önállóan dönti el, milyen teljesítményt küld az egyes kerekekre, ám az elosztás maximum 50:50 arányban lehetséges. Az autó összességében nagyon kényelmes, magabiztosan érzi magát a vastagon behavazott utakon is. A manuális sebességváltó nagyon pontosan sorol, s az AWD automata is észrevétlenül sorolja a sebességfokozatokat. Ami viszont érezhető volt, hogy az automata váltó, még Sport üzemmódban is túl sokat elnyelt a lóerőből, minek következtében az autó előzésnél vagy dinamikusabb tempóban valamivel lustább volt. Bár személy szerint az automata váltók híve vagyok, jelen esetben előzésnél jobb volt vezetni a manuális váltóval ellátott Kugát.
Egyébként útban Vilniusból Rigába sem volt lehetőség túl nagy száguldozásra, az autópályákon 110/100 km/órás a legnagyobb megengedett sebesség, s mivel az útvonal jelentős részét nem is sztrádán, hanem elsőrendű úton, kamionokat előzve kell megtenni, a vezetés élménye korlátozott volt. 120 km/órás gyorsaság környékén egyébként semmilyen zaj nem zavar az utastérben, szubjektív benyomásom szerint a felújított Kuga sokkal halkabb elődjénél. Két, volán mögött eltöltött nap után nem tudok semmi alapvetőt kifogásolni.
Összegezve és aláhúzva
A Kuga továbbra is kényelmes, biztonságos autó maradt, ráadásul telepakolták korszerű technológiákkal, amelyeknek előbb vagy utóbb hasznát veszi az ember. Végre átlátható praktikus SYNC 3 rendszert kapott, az érintőképernyő is határozott előrelépést jelent. Az egyszerű vonalvezetés, robusztus forma és a hagyományokhoz való ragaszkodás az, ami megszólíthatja majd a vásárlókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.