Madaron fordult a kocka

Október 4-én a Komáromi járásbeli Madaron rendezték meg a JG – IBC Holding Cup nevet viselő hazai terepkocsi-bajnokság ötödik versenyét. A mezőny, mi tagadás, ezúttal erősen foghíjas volt; valószínűleg az egykori katonai lőtéren kijelölt nehéz, helyenként alattomos pálya riasztotta el a versenyzők egy részét.

Október 4-én a Komáromi járásbeli Madaron rendezték meg a JG – IBC Holding Cup nevet viselő hazai terepkocsi-bajnokság ötödik versenyét. A mezőny, mi tagadás, ezúttal erősen foghíjas volt; valószínűleg az egykori katonai lőtéren kijelölt nehéz, helyenként alattomos pálya riasztotta el a versenyzők egy részét. A 2000 cm3 alatti kategória első két helyezettje azonban rajthoz állt, mivel 1. a vezető Molnár István–Szalai András páros abszolút hazainak számított, és mellesleg nem kis érdemük volt abban, hogy ezt a versenyt éppen Madaron rendezték meg, 2. legnagyobb vetélytársaik, a tizsitei Orosz Péter és Juraj Weiser számára ezáltal gyakorlatilag kötelezővé vált a részvétel. A madari verseny előtt ugyanis nekik 65 pontjuk volt Molnárék 67 pontjával szemben, s mivel a 3. helyen állók addig csak 34 pontot gyűjtöttek össze, már csak ez a két páros volt versenyben az országos bajnoki címért. Nos, a hazai pálya ezúttal nem jelentett előnyt: Molnáréknak műszaki hiba miatt egy időre ki kellett szállniuk a háromórás nonstop körözésből, s mire visszajöttek, behozhatatlan hátrányba kerültek vetélytársaikkal szemben. Végül 11-kört sikerült teljesíteniük a 180 perc alatt, míg Oroszéknak 16-ot; a győzelemért járó 20 pont így Tizsitére vándorolt, Molnáréknak pedig be kellett érniük a 2. helyért járó 15 ponttal. A verseny állása tehát – foci-, vagy inkább kosarasnyelven szólva – 85:82 Oroszék javára, és a bajnoki cím sorsa október 25-én, a csehországi Pohořelicében dől majd el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?