MTI-ÖSSZEFOGLALÓMountain View.
Közelebb került a Google a sofőr nélküli gépkocsihoz
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Mountain View. Jövőre forgalomba akarja helyezni önműködő autóját a Google – jelentették be az internetes konszern munkatársai céges blogjuk egy bejegyzésében.
„Azzal töltjük az ünnepeket, hogy a tesztszakaszon fel és alá autózunk, és azt reméljük, az új évben Észak-Kalifornia útjain folytathatjuk a vezetést” – olvasható a blogban.
Különböző kocsikkal próbálkoztak, a tudást és a tapasztalatokat most összegezték. Az eredmény a bejegyzés szerzői szerint „egy minden funkcióra képes autó, a tökéletesen önjáró kocsink első teljes prototípusa.”
Képet is posztoltak a blog írói: egy fehér, gömbölyded formájú kiskocsiét, mely úgy néz ki, mintha egy Smartot kereszteztek volna egy játékautóval, a dizájn alapján így kérdéses, milyen korosztályt akarnak megszólítani.
Hasonló fotókat már májusban is közzétett a cég, amikor bejelentette automata kocsija gyártásának indulását. Az új verziónak javították többek közt a futóművét és a számítógépes rendszerét.
A májusi adatok alapján a kétüléses jármű óránként legfeljebb 40 kilométeres sebességgel halad, és se kormánykereke, se pedáljai nincsenek, „mivel nincs rájuk szükség.” A bejegyzés új technikai információt nem tartalmazott. Saját prototípusának kifejlesztése előtt a Google a japán Toyota és Honda autóit építette át. Chris Urmson, a projekt vezetője a Wall Street Journalnak adott interjújában elmondta: a Google nem szeretne feltétlenül gyártóvá válni, ezért az autóiparban keres partnereket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.