Időutazásnak is maradandó élményt jelentett…

Természetesen az autóin keresztül, és természetesen próbautak sorozatával. A modellek, amelyeket vártak bennünket, mintegy hét évtizednyi autótörténelmet öleltek fel. Elsőként a példásan rendbehozott, szemet gyönyörködtető veteránautókkal tehettünk meg néhány tucat kilométert. Itt „csak” utasok voltunk – a kocsikat a tulajdonosaik vezették –, de ez is maradandó élmény volt. Viszont érthető, hogy alig vártuk a következő programpontot, amikor immár sofőrként vehettük át a legújabb modellek kulcsait. E sorok írója például elsőként egy M5-ösét. Igen, egy 507 lóerős, 4,7 másodperc alatt százra gyorsuló M5-ösét, mert az ilyen közúti versenygépek sem hiányoztak a kínálatból. Nehéz leírni, mi történik olyankor, amikor egy ilyen autóban a padlóig nyomjuk a gázpedált: tényleg csak a felszállni készülő repülőgép sprintjéhez lehetne hasonlítani. Másodikként a 745d vezetőülését szabtam testre vagy fél tucat elektromos nyomógomb segítségével; szükség is volt rá, mert a 330 lóerős, 750 Nm nyomatékot termelő motor uralásához ideális testhelyzetre van szükség. Ez a hatalmas és nehéz kocsi is 6,6 másodperc alatt képes helyből 100 kilométeres óránkénti sebességre gyorsulni, végsebessége pedig messze túllépné a 250 km/órát, ha itt nem parancsolna megálljt az elektronika. Harmadik tesztautóm pedig – verőfényes, forró nyári nap lévén – mi is lehetett volna más, mint a csodaszép Z4-es roadster, pontosabban annak M változata? A hathengeres, 3,2 literes motor 343 lóerőt teljesít, a „százas sprint” ideje kereken 5 másodperc, a végsebességet itt is 250 km/óránál szabályozták le. Sajnos, csak ennyire futotta a megszabott időből, pedig ott volt még az X5-ös, vagy az M6-os… Zárszóként mégis azt mondhatom, hogy bár autós újságíróként egészen kivételes járművek is megfordultak már a kezem alatt, de ennyi jó, ekkora erő és ilyen fokú tökély ilyen rövid idő leforgása alatt még soha. Nehéz lesz elfelejteni, felülmúlni pedig szinte lehetetlen...