Hyundai i20, egy meggyőző járgány

hy

Abban a világban, amelyben minden mintha csak az SUV modellekről szólna, kész felüdülés egy kisautóba ülni. A Hyundai i20 ráncfelvarrás után magabiztosan veszi fel a harcot a konkurenciával, igazán gazdag felszerelése és kedvező ára miatt is lehet érdekes választás. 

Mindig nagy dilemma, milyen autót érdemes elvinni tesztre: egy olyat, amely alapfelszereltséggel rendelkezik, vagy inkább minden elérhető technikával felszerelt járgányt. Az előző esetben megtudhatjuk, mire képes az autó úgymond fapados változata, s megéri-e az alapkínálatot választani, az utóbbiban pedig lehetőségünk van kipróbálni az elérhető biztonsági valamint, a vezetést elősegítő rendszereket, így utánajárhatunk, mit éri meg megrendelni a kiegészítő felszerelésből. A tesztelésre kapott Hyundai i20 az általam emlegetett második opcióba tartozott, így nézzük meg, mit tud. 

Kellemes és kényelmes 

Az i20-nál nemcsak a papírforma, hanem a megjelenés is nagyon magabiztos. Egyszerű és decens vonalvezetésének köszönhetően az autó visszafogott, tetszetős külsővel rendelkezik. Nem kirívó, nem túlcsicskázott, ám ugyanakkor nem is olyan, hogy elveszne az utakon, különösen a metálfényezés dob rajta sokat. 
Az utastér is hasonló stílusban lett kialakítva. Azon túl, hogy látványos, nagyon visszafogott, kellemes benyomást kelt. A sofőr a legfontosabb vezérlési gombokat megtalálja a volánon, minek köszönhetően nem igazán kell levennie a kezét a kormánykerékről. Az egyik legnagyobb konkurenssel, a Fabiával összehasonlítva nekem kényelmesebbnek tűnt, különösen az ülések kialakítása passzolt valahogy jobban a hátamnak. Mintha az i20 esetében a futómű beállításánál és az ülések kialakításánál is elsősorban a sofőr és az utasok kényelmét tartották volna szem előtt. 
Ami a praktikumot illeti, az utastérben van benne elég, ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy legfeljebb négy felnőtt fér el benne kényelmesen – másrészt ettől többet ebben a kategóriában nem is várhatunk. A csomagtér 301 literes átlagtérfogatával a hétköznapi használatra elég, nagyobb bevásárlás vagy holmi szállítására az üléstámlák lehajtása után van lehetőség, amikor az autóba 1017 literes térbe pakolhatunk. 
 

Galéria

Erősebb motor 

A motorházban az erősebb 88 kW és 120 LE teljesítménnyel rendelkező egyliteres háromhengeres motor volt. A kis i20-nak ez a teljesítmény abszolút elégséges, még akkor is, ha a konkurencia által használt erőforrások szubjektív benyomásom szerint valamivel jobbak – főként ami a teljesítmény fokozatos növekedését illeti. Alacsonyabb fordulatszámon ez az erőforrás kissé letargikus, eltart, míg végül magához tér. 
Az erőforrás mivoltáról azt mondanám, hogy ízig-vérig városi autó, az i20 viszont autópályán is nagyon jól érzi magát. Az utastér nagyobb sebességnél is igazán jól hangszigetelt. Nekem személy szerint kellemes meglepetést okozott a hétgangos duplakuplungos váltó, amely okosan vált. Ha szükség van rá, nem fél az alásorolástól, minek köszönhetően tényleg agilis vezetésre is lehetőséget ad. 
A fogyasztás az egyhetes teszt során 6,4 liter volt száz kilométeren, autópályán a fogyasztás 130 km/óránál 7,3 liter volt 100 kilométeren. Ami a felszereltséget illeti, senkinek sem lehet oka panaszra. A Style felszereltségi szinthez LED lámpákat, 16-collos könnyűfém keréktárcsákat, automata klímát kapnak, de tartalmazza a csomag a hátsó ablakok elektromos vezérlését, parkolószenzorokat és kamerát. Viszont még ez sem minden, a tesztelt autó még négy különböző csomagot (Winter Pack, Plus Pack, Smart Pack, Safety Pack) tartalmazott. Azt, hogy mi mindenre van szüksége egy sofőrnek, nagyon individuális, a lényeg, hogy az i20 esetében valóban van miből válogatni, s gyakorlatilag nehéz olyasvalamit találni, amit nem rendelhetnénk meg a járgányhoz. 

Érdekes

Hyundai i20 1,0 T-GDi 7 DCT

Hengerűrtartalom - 998 cm3 
Teljesítmény - 88 kW/120 LE 
Forgatónyomaték - 172 Nm 
Üzemanyagtartály térfogata - 50 l 
Váltó - 7 gangos duplakuplungos automata 
Hossz./Szélesség/Magasság (mm) - 4035/1734/1474 
Csomagtér térfogata (l) - 301/1017 
A modell alapára - 9190 euró 
A tesztelt modell ára - 18 880 euró 

Összegezve és aláhúzva 

A Hyundai i20 abszolút korrekt választás lehet azoknak, akik kényelmes és kellemes városi autót keresnek, olyan járgányt, amelyben hosszabb távokon sem fájdul meg a hátuk. Az automata váltó és a motor erősebb változatának a kombinációja ideálisnak bizonyult az i20 esetében. A tesztelt járgány végösszegénél merülhetnek fel némi kérdőjelek az olvasóban, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez gyakorlatilag az abszolút top felszereltség, ami az i20 esetében elérhető, az alapár pedig alig lépi túl a kilencezer eurót. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?