Az alábbiakban olyan autót mutatunk be, amely már a legutóbbi innovációt követően sem számít újdonságnak, viszont van rajta (benne) valami szokatlan. A Hyundai ugyanis, a többi dél-koreai márkához hasonlóan sokáig idegenkedett a korszerű, kis hengerűrtartalmú dízelmotoroktól.
Hyundai Accent 1.5 CRDi: Szemléletváltás
Az Accent arányaiban jól eltalált, kissé konzervatív, ám vitathatatlanul esztétikus külsejű személygépkocsi. Az általunk tesztelt ötajtós változat vonalvezetése főleg oldalnézetből igen tiszta: a sárhányók pereme törés nélkül megy át az övvonalba, és vonalzóval továbbhúzva az egészet pontosan a hátsó „sarokig” jutnánk. A két fényszóró és a fekete elülső maszk harmonikus egységet alkot, a motorháztetőt nem tagolják agresszív barázdák, és hátul is pont ilyennek képzel el az ember egy klasszikus ötajtóst. Amelybe szokásunktól eltérően előbb hátul ültünk be, mivel azonnali kipróbálásra csábított a szokatlanul tágasnak mutatkozó lábtér. Nos, helyszűkére tényleg nehéz lenne panaszkodni, főleg alsó középkategóriás mércével mérve. Az elülső ülések is jók, bár némi oldaltartást azért még elbírnának, a szereltség pedig a tesztelt Elegance csúcsfokozatban a következőképpen fest: ABS+EBD elektronikus fékerőelosztó, két-két front- és oldallégzsák, állítható magasságú volán, fedélzeti számítógép, elektromos ablakemelők, elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök, központi zár, szervokormány. Korai szériából származó tesztkocsinkban nem volt klímaberendezés, ám azóta felkerült a listára. A műszerfal, mint látható, egyszerű, de nem spártai (a fordulatszámmérőt takarja a volán), csomagjainkat 375 literes pogygyásztér várja az osztott hátsó üléstámlák mögött.
A háromhengeres (!!!), 12 szelepes dízelmotorra ugyanolyan kíváncsiak voltunk, mint a Fabia benzinesére. Ahogy ott, úgy itt sem csalódtunk, sőt! A percenként 4000 motorfordulaton megjelenő 60,3 kW (82 LE) csúcsteljesítményt még csak meg sem kellett kóstolnunk, mivel az 1900-től 2600-as fordulatszámig rendelkezésünkre álló 184 Nm-es nyomaték minden helyzetben elegendőnek bizonyult. Az említett felső határt tulajdonképpen csak néhány elkésett váltásnál léptük túl, a gyakorlatban egyszerűen nem volt rá szükség. A kocsi kereken 170 km/órát tud, gyorsulása álló helyzetből százra 12 és fél másodpercig tart, fogyasztásának klasszikus hármas mutatója pedig 7,2/4,5/5,5 l/100 km. Ára az ismertetett szereltségben 499 900 korona, de ABS és oldallégzsákok nélkül 449 900 koronáért is megvásárolható. V. Gy.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.