Fiat Seicento Team: egy kis matematika

# Az autókereskedők időről időre különböző módon – akciómodellekkel, ingyenes téligumi-készletekkel, az öreg autó helyben történő visszavásárlásával stb. – keresik a vásárlók kegyeit. Ezek mind szép és csábos dolgok, a vevő azonban vitathatatlanul akkor jár a legjobban, ha 1) egy autó árát nemes egyszerűséggel és mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül leszállítják; 2) megjelenik a kínálatban egy új típus, amelyet opciókkal a magasabb komfortfokozat szintjére hozva olcsóbban kapunk meg. A vevőcsalogatás ez utóbbi formáját választották a Fiat legkisebb modelljénél; az eredményt úgy hívják, hogy Seicento Team. Hogy mi rejlik e kedves, rokonszenves név mögött, arról a szokásos egyhetes teszt keretében győződhettünk meg.

Az olasz miniautónak ez már a második nemzedéke. Elsősorban abban különbözik az elődtől, hogy itt már valamennyi modell megkapta az addig csak „Sporting-kiváltságnak” számító 1,1 literes, 40 kW-os (54 LE) benzinmotort. Pontosabban annak feljavított változatát, amely a korábbi 5500 helyett 5000-es percenkénti fordulatszámon éri el ugyanazt a csúcsteljesítményt, forgatónyomatéka pedig még nőtt is valamicskét (egykor: 86 Nm/3250, ma: 88 Nm/2750). Ha tekintetbe vesszük, hogy az autó mindössze 735 kilót nyom, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a vártnál jóval dinamikusabban mozog az országúton. Álló helyzetből például vadul kipörgő, effektíven vijjogó kerekekkel is elrajtolhatunk, a százas tempót 14 és fél másodperc alatt érjük el, és a 150 km/órás végsebesség miatt sem kell szégyenkeznünk. Mindez ráadásul meglehetősen alacsony fogyasztás mellett történik (országúton 4,7, városban 8,3, vegyes forgalomban 6,0 l/100 km).

Térkínálat szempontjából természetesen nem várhatunk csodákat egy 3,34 méter hosszú autótól. Elöl a vezetőnek és szomszédjának semmi gondja nincs, de ha ehhez ütközésig kell curükkolniuk az ülésekkel, hátul legfeljebb egy vastagabb könyv fér be az ülőlap és az elülső támla közé. Itt persze szem előtt kell tartanunk, kiknek készülnek a Seicento kaliberű személygépkocsik: fiataloknak és fiatal házasoknak (legfeljebb egy, hátra is beférő gyerekkel), továbbá minimum „egyautós” családoknak, ügyintéző és bevásárló plusz kocsi gyanánt. Ehhez bőségesen elég az alapméretben 170 literes csomagtér, de ha két fiatal szabadságra megy, a hátsó üléstámla előredöntését követően 810 köbdeciméternyi térrel gazdálkodhat. Ami a kisebb rakodóhelyeket illeti, a két, egyenként 90 cm (!!!) széles ajtózseb önmagában is képes elnyelni minden apróbb ingóságunkat, de egy s más a műszerfal jobb oldalán is elfér, lásd az ábrát.

A végére hagytuk az autó szereltségét, vagyis azt, ami esetünkben a létjogosultságát jelenti. A standard – indításgátló, központi zár, hőszűrő ablaküvegek, elektromos elülső ablakemelők, színrefújt lökhárítók – ugyanis csak egy tétellel, nevezetesen az osztott hátsó üléstámlákkal szegényebb, mint a magasabb SX komfortfokozat alapszereltsége. Felár nélkül kínálja viszont a metállfényezést, míg amott fizetni kell érte. Most már nincs más dolgunk, mint bedobálni a komputerbe a megfelelő adatokat (osztott hátsó üléstámlák: 5000 korona, metállszín: 7450 korona, Team-alapár: 268 900 korona, SX-alapár: 279 900 korona), és a gép rögvest kiszórja, hogy egy metállfényes-osztotthátsóüléstámlás Team 13 450 koronával olcsóbban jön ki, mint az ugyanígy felszerelt SX (287 350 - 273 900). Ne csodálkozzunk azonban, ha rögvest utána megkérdi: ki a fenének kell akkor az SX? A választ hagyjuk a Fiat-márkakereskedőkre, mi pedig maradjunk annyiban, hogy a Seicento Team jó vásárt jelent azoknak, akik mélyen háromszázezer korona alatt szeretnének egy fürge, szolidan felszerelt autóhoz jutni, és családi „team”-ük maximum 21/2 főből áll. (vgy)