Dacia Duster 1,5 dCi – új toll a tollseprűre

<p>Vannak emberek, akik a kezüket is a tűzbe tennék érte, mások röhögő görcsöt kapnak a gondolattól, meg kellene venniük. Hiába, a Duster mindig is ellentétes nézeteket váltott ki, de az én személyes tapasztalatom az, hogy aki kipróbálta, az elégedett vele és megvenné. A járgány strapabíró képessége ugyanis körülbelül ugyanannyira lenyűgöző, mint az ára. Milyen a ráncfelvarráson átesett Duster 4x4-es meghajtással?</p>

ÚJ SZÓ-TESZT

Hol vannak már azok az idők, amikor a márkáról mindenkinek egy lepukkadt országban gyártott bakelit autó jutott az eszébe. Azóta, hogy a Renault konszern igazgatása alá került, a Dacia hosszú utat tett meg, autói jobbak lettek minden téren. S a Renaultnak bizony nagy örömet okoz a Dacia, hiszen éves szinten több mint 21 százalékkal jobb eladási mutatókat sikerült produkálnia Európában. Nem véletlenül tartozik Európa leggyorsabban fejlődő és növekvő márkái közé.

Felejtsük el

az előítéleteket

A Dacia SUV-ja a ráncfelvarrás után új lámpákat kapott – ez az első legszembetűnőbb változás. Tény, hogy az előző modellnél kicsit drágább lett, de feljavították, szebbé varázsolták és ami a lényeg, egy fölösleges dolog sem került bele, aminek köszönhetően még mindig a legelérhetőbb négykerék-meghajtású modellnek számít a piacon. A tervezőket inkább a logika, mintsem az esztétika vezényelte, egy olcsó SUV esetében ennek így kell lennie. Kétség kívül sokkal egyszerűbb gyártani szép, több száz lóerős sportautót, mint egy olcsó, strapabíró, tágas, jó fogyasztású autót, amely kátyús utakra és hosszú egyenes sztrádákra egyaránt alkalmas.

Az utastér értékelésénél főleg azt kell eldönteni, hogy mit várunk egy ilyen autótól. Ha rénszarvasbőr kárpitozást, perzsaszőnyeget és kifinomult vezérlési gombokat, ízléses dizájnelemeket vagy kismillió funkciót akarunk, akkor nem ebbe az autóba kell beülnünk. A Duster utastere ugyanis egyszerű, de ugyanakkor praktikus. Tény, hogy sok az olcsón műanyag benne, de ez az autó arra van, hogy nehéz terepen, sárban is használjuk, így ha koszos cipővel beszállunk, garantáltan nem lesz hülye érzésünk attól, hogy bepiszkítjuk a szőnyeget.

Az autóról, miután nehéz, sáros terepen is volt szerencsém kipróbálni, két negatívumot tudok megfogalmazni, s egyik sem a vezetési tulajdonságokkal kapcsolatos. Az első dolog, ami kifejezetten zavaró volt, hogy az érintőképernyős MediaNav rendszer nagy érintőképernyős kivetítőjét túl alacsonyra helyezték. Ennek következtében az egyes funkciók használata kényelmetlen, főleg vezetés közben lehet veszélyes a rendszer kezelése, ugyanis ha ránézünk a képernyőre, az útra végképp nem tudunk figyelni – nem elég a szemünkkel félrenézni, a fejünket is le kell hajtani. A következő dolog, ami engem zavart – de ez szubjektív észrevételt – az ülések minősége. Számomra kényelmetlen volt hosszabb távon az autóban ülni, valahogy nem találtam a helyem benne. Másrészt ha belegondolok, mire képes terepen, mindezt hajlandó vagyok megbocsátani neki. Az utastérben egyébként rendkívül sok a rakodótér, mindennek megvan a maga helye, így sem érezheti magát szűkösen benne.

Az autóból egyébként nem volt olyan érzésem, hogy a tervezők spórolni akartak, inkább az volt a céljuk, hogy az adott árkategóriában a lehető legjobbat kínálják. A fényszórók magasságát egy gomb forgatásával kell manuálisan beállítani – egyszerű kivitelezés. Ami viszont zavaró lehet, az a visszapillantó tükrök nagysága, erre a járgányra határozottan méretesebb tükrök illenének.

Mindenkinek azt ajánlom, hogy ha csak egy lehetősége van rá, azonnal vigye ki sáros, tócsás mezei utakra. A Duster ugyanis, bár aszfaltozott egyenes úton is tűrhető, ilyen terepen mutatja meg igazi énjét. Garantálhatom, hogy bármilyen helyzetből kikaparja magát. Ami a meghajtást illeti, kapcsolhatják az első kerekekre, automatikusra, vagy négy kerékre. Egyenetlen terepen játszva megdől, egyik kerekét a levegőbe emeli, és egyszerűen tovább halad. Hatalmas előnye van méretben és súlyban egyaránt, hiszen ott, ahol egy nagy offroadnak már gondja van a hossza és magassága miatt, ott a Duster játszva elboldogul. Ezzel az autóval kedvük van minden tócsába belegázolni, sárba hajtani csak azért, hogy bebizonyítsák, ezzel is megbirkózik.

Ami a fogyasztás illeti, az 1,5 dCi-vel száz kilométeren 6,5 literes átlagot értem el, a tesztút jelentős részét nehéz terepen töltöttem, egyes-kettes sebességfokozatok váltogatásával. Átlagos forgalomba simán elérik a hat liter alatti fogyasztást, sőt ha nagyon ügyesek, akkor az öt litert is megkörnyékezhetik.

Összegezve és aláhúzva

A felújított Dacia Duster csak azt kínálja, amire egy ilyen autó tulajdonosának szüksége van. Klasszikus utakon és nehezebb terepen egyaránt jól teljesít, s merem állítani, hogy terepképességei élvonalba juttatták a Dustert. Ami pedig a legfontosabb, hogy árban egyszerűen nincs konkurenciája. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?