Citroën Berlingo: két legyet egy csapásra

Citroën Berlingo

A Citroën Berlingo mindig is egyedi autó volt, olyan praktikus megoldásokat kínált, amelyeket nemcsak a családtagok, hanem a vállalkozók is értékelni tudták. 

Ezen semmi sem változott a mai napig, épp ellenkezőleg, a Berlingo aktuális generációja ráadásul igazolta, hogy egy ebbe a kategóriába tartozó családi, strapabíró autó lehet szép is. 

Egy kis múltidéző: a Berlingo első generációja 1996-ban került piacra, s olyannyira sikeres volt, hogy hihetetlennek tűnő tizenhét évig gyártották, 2,4 milliót adtak el belőle. A 2008-tól gyártott második generációból még több kelt el, összesen 2,5 millió. Az aktuális harmadik rendelkezik véleményem szerint a legjobb dizájnnal, a gyártó haladt a korral, s a járgányt számos korszerű technikával is telepakolta. Az alapfilozófia megmaradt: ez az autó a sofőrt szolgálja. 

Galéria

Tágas tér 

A Berlingo elsősorban a tágas térről szól, s tanúsíthatom, az autóban igazán sok van belőle. Csak a margóra jegyzem meg, hogy a standard 4,403 méteres változaton kívül a Long, 4,753 méteres változat is elérhető, öt vagy hét üléssel, egy vagy két oldalra tolható ajtóval. Tesztelésre a standard ötszemélyes változatot kaptam. 

Bár kívülről igazán méretes járgánynak tűnik, a volán mögött ülve ezt nem érezni. Mivel az ülések elég magasan vannak, a volán mögül nagyon jó a kilátás minden irányba – ezt elősegítik a hatalmas oldalsó ablakok is. Ugyan elég rakodótér és rekesz van az autóban, amit hiányoltam, az a poharak és üvegek elhelyezésére szolgáló tartók. A sofőr oldalán gyakorlatilag csak egy van, mégpedig a műszerfal bal oldalán, ahol ugyan kényelmesen elfér egy kávéspohár, ám egy félliteres üdítőt már nem igazán van hova tenni. Legfeljebb az ajtó alsó rekeszébe, ez viszont olyan alacsonyan van, hogy vezetés közben nem éppen praktikus előhalászni az üveget. 

A hátsó ülésekre is nagyon kényelmes a beszállás, főleg az oldalra tolható ajtóknak köszönhetően – egyébként minél tovább, annál jobban kezdem értékelni az ilyen autónyitást. A zsúfolt parkolókon lassan már elkerülhetetlen kellék marad ez a nyitás ahhoz, hogy a hátul utazók ki tudjanak szállni az autóból. A hátsó három különálló szék egyébként egymástól függetlenül állítható és mozgatható, amivel jelentősen variálható a csomagtér. Amit pedig a családok értékelnek majd igazán, hogy a három különálló ülésre három gyermekülést is kényelmesen fel tudnak helyezni. Az alapnak számító 597 literes rakodóteret az ülések lehajtásával 2216 literre növelhetjük. A sofőr melletti ülést előre lehet tolni, ez pedig abban segít, hogy szükség esetén 2,7 méter hosszú tárgyakat is könnyen elszállíthatunk. Tény, hogy a csomagtér ajtajának kinyitása előtt gondolni kell arra, hogy elég hely legyen a kocsi mögött, a méretes ajtó nyitásához minimum egyméteres hely kell, s néhány lépést hátra kell lépni, ha nem akarjuk, hogy orron csapjon minket. Aki mégis kevesellné ezt a rakodóteret, az a Shine felszereltségi szinthez még egy, az utastérben a tetőhöz szerelt polcot is kap, melynek térfogata 36 liter. 

Érdekes

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1499 cm3

Teljesítmény 75 kW/102 LE 3500 fordulatnál

Forgatónyomaték 250 Nm/1750 fordulatnál

Váltó manuális 5-fokozatos

A modell alapára 14 990 euró

A tesztelt változat alapára 16 490 euró

A tesztelt modell ára 18 490 euró 

Inkább az erősebb motort 

A tesztelt változat Feel felszereltségi szinttel rendelkezett, melynek része például a három Isofix gyermekülés rögzítő rendszer, a nyolccollos érintőképernyő, hat hangfal vagy bluetooth. A rendszer grafikáján nincs mit kifogásolni, tán csak az érintésekre reagálhatna valamivel gyorsabban a képernyő. 

Kellő teljesítmény 

A motorházban a száz lóerős, 75 kW teljesítményű BlueHDI 100 erőforrás volt, mindez ötfokozatos váltóval kombinálva – ez a közepes teljesítményhez tartozik. Annyira megszoktam már, hogy a tesztautókban rendszerint hatfokozatú manuális váltó áll rendelkezésre, hogy párszor előfordult a Berlingóban, hogy a kezem már a váltóra tettem, hogy besoroljam a hatost. A motor nem okozott meglepetést, ám csalódást sem. Kellő dinamikával rendelkezett, bár azt meg kell jegyeznem, hogy egész héten egyedül vezettem. Egy hét alatt a fogyasztás elérte a 6,3 litert. 

A futóművet egyébként nem lehet puhának nevezni, ám az utak egyenetlenségeit kellőképpen elnyeli, stabilan fekszik az úton, s az utastér is jól van hangszigetelve. 
A Berlingo az a típusú autó, amely ugyan a praktikumra épül, ám nem feledkezik meg a külsőről, a kényelemről és a tágas térről sem. Bár van furgon változata is, szerintem még a családi kivitelezést is lehet vállalkozásra használni, a rakodótérrel igazán nem lesz gond. Aki jól végiggondolja, mire fogja használni, az a járgány változatának függvényében két legyet is üthet egy csapásra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?