ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSMünchen. Sikeres, komolyabb baleset nélküli volt a karrierje a Forma–1-ben, sorsdöntő balesete más versenyen történt, a németországi Lausitzringen. Egy másik versenyautóval olyan szerencsétlenül ütközött, hogy mindkét lába gyakorlatilag combtól leszakadt.
Alessandro Zanardi műlábakkal is elindul a 24 órás autóversenyen
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14270982730626_14.jpg.webp?itok=7P4Ly5ya)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
München. Sikeres, komolyabb baleset nélküli volt a karrierje a Forma–1-ben, sorsdöntő balesete más versenyen történt, a németországi Lausitzringen. Egy másik versenyautóval olyan szerencsétlenül ütközött, hogy mindkét lába gyakorlatilag combtól leszakadt. A helyszínen majdnem kivérzett, több mint egy órát élt, vert a szíve úgy, hogy a testében nem egész egy liter vér maradt. S bár minden orvos azt állította, lehetetlen, hogy túlélje ezeket a sérüléseket, ő túlélte. Sőt, azóta aktív sportoló, többszörös paralimpiai aranyérmes, rendszeres résztvevője a világ egyik legmegterhelőbb versenyének, az Iron Mannek, s most úgy döntött, részt vesz a Blancpain Endurance 24 órás versenyen, illetve erre való felkészülésként a Paul Ricard aszfaltcsíkon rendezett 1000 kilométeres futamon. Nem is lehet másról szó, mint Alessandro Zanardiról, a BMW tesztpilótájáról.
„Szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy férfi lábak nélkül, mint én, egészséges versenyzőkkel versenyezhet egy ilyen nagy presztízsű eseményen. Két egészséges csapattársammal fogjuk egymást váltani a BMW Z4 GT3 versenyautóban. Fontos volt, hogy egyforma magasak legyünk, szerencsére az én magasságom a műlábaknak köszönhetően igazítható” – mondta a müncheni sajtótájékoztatón Zanardi, a világ egyik legpozitívabb gondolkodású sportolója, aki saját balesetéről is képes humorral beszélni.
Mint mondta, nagy pech, hogy 2001-ben karambolozott, de még nagyobb pech lett volna, ha nem éli túl az ütközést. „A baleset egyik hozadéka az volt, hogy felépülésem után megszerettem a sört, azt az italt, amit világ életemben utáltam. Ennek egyetlen magyarázata, hogy körülbelül egy hektoliternyi német vért pumpáltak belém a berlini kórházban, így valószínűleg a német vérrel együtt a sör iránti szeretet is a szervezetembe került” – mondta Zanardi.
Idén csak a két említett versenyen vesz részt, ugyanis készül a 2016-os paralimpiára Rio de Janeiróba. Nagy eséllyel pályázik arra, hogy kézi hajtású kerékpárjával, mint a londoni 2012-es olimpián, ismét két aranyérmet szerez. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.