Haza a háztájiban – borsóleves

ÚJ SZÓ-HÍR

Van, aki már két hete elvetette, amikor napos, tavaszi idők jártak, a három zsákos embert (Sándort, Józsefet és Benedeket) kielőzve – aztán leesett a nagy hó. Ha kikelt, akár még rendben is lehet, vagy rendbe jöhet a borsó, mert a mínusz ötfokos fagyot is elviseli, annyira hidegtűrő. Föld fölötti része lefagyhat, de újból kihajt, s növésnek indul. Csírázásához ellenben legalább háromfokos melegre van szüksége.

Most már bátrabban próbálkozhatunk borsóvetéssel, a velőborsó ráér még, a cukor- és kifejtőborsó vetése ezen a hétvégén már sikerrel kecsegtet. Magja a nedves földet szereti, ilyenbe ültessük, talajtípusban nem válogatós, de a meszes, kötöttebb vályog a kedvence. Ha a korábbi évek tapasztalata alapján ritka kelésre számítunk, inkább sűrűbbre vessük – ha minden mag kikelne, utóbb még ritkíthatók a sorok. Az árok mélységét a várható időjárás függvényében szabjuk meg: ha fagypont körüli napokra van kilátás, 6–8 cm legyen, fagymentesnek ígérkező napok esetében elég a 2 cm is. A földet két oldalról ráhúzzuk az árokra, elegyengetjük, lenyomatjuk.

Vethetünk csírás vagy áztatott magot, előbbit a csírázásig áztatjuk, utóbbit csak egy napig. A csíráztatott hátránya, hogy az esetleges fagy menthetetlenül tönkreteszi. Vagy vegyest: a szemmennyiség felét beáztatjuk, a másik marad szárazon, s a kettőt keverve vetjük be az árkokat. A sorok távolságát és a magsűrűséget a fajta végső magasságához igazítjuk: az alacsonyabb fajtákat sűrűbbre, tenyérnyi sorközzel, a magasabbakat ritkábbra, kéttenyérnyi sorközzel tervezzük.

A magasabbak fölé, mikor elérik a 10–12 cm magasságot, emelhetünk sátrat, kétoldalt leszúrt, fönt összeérő gallyakból, vagy felkarózzuk. Ahol ezt elhagyják, annak jó oka van, legtöbbször az, hogy a vetemény könnyebben kapálható, valamint hogy virágzáskor újabb réteg nedves földet húznak a sorokra, a gyökereket táplálandó és védendő. A leveshez vezető út legkritikusabb szakaszai: 1. a magnak csírázás és kelés idején sok nedvességre van szüksége; 2. a vetemény egészsége szempontjából gyommentességre; 3. a csírázástól a szüretig tavaszi (nem túl meleg és nem túl száraz) időre.

A Dél-Amerikába szakadt Lénárd Sándor számára a honvágy netovábbját a borsólevesre való gondolás jelentette, úgy érezte, otthon lenni egyet jelent azzal: otthont lelni a borsólevesben. Santa Catarina-i kertjében (Rio de Janeirótól 700 km-re délre) éjjel-nappal vigyázott kétmaroknyi vetőborsójára, melyből türelemmel és kitartással sikerült kétmaroknyi borsót termesztenie a leveséhez. Nem terem borsó olyan vidéken, ahol nincs tél – jusson eszünkbe, valahányszor a telet szidjuk. A mi éghajlati viszonyaink kifejezetten borsótermesztésre valók. Csak ki kell fogni a legmegfelelőbb pillanatot: se túl korán, se túl későn ne gondoljunk a borsóra. Aztán, ha teremni kezd, az se baj, ha első útja nem a levesestányérba vezet: nincs jobb a nyers zsenge szemeknél. Lehajlunk a szárhoz, s onnan esszük, a cukorborsót hüvelyestől. Hozzá kis sárgarépák lazán leöblögetve – ilyesmit csak a kert kínál. (Az lenne jó, ha mindenkinek alkotmányos joga volna a kerti borsóhoz. Továbbá ha törvény biztosítaná szabad hozzáférését, szedését, evését, terjesztését.) (r)