Galleko® a kukoricában

Galleko

A kukoricának Szlovákiában és Csehországban stabil helye van a vetésforgóban. A termés-eredmények viszont az utóbbi években azonban jelentősen ingadoznak.

Tavaly 5,25-8, 54 t/ha körül várták a hozamok alakulását (2019. 9. 20., NPPC-VÚPOP Bratislava). A 7,33 t/ha (forrás: ŠÚSR) hozamú végeredmény ezt be is igazolta. Csehországban 7,17 t/ha (forrás: ČSU) hozamot könyveltek el. A szlovákiai adatok nem örvendeztették meg a gazdákat, mert visszaesést könyveltek el a tavaly előtti eredményekhez viszonyítva. Az ok az időjárás alakulásában volt keresendő. Tavasszal nagy volt a szárazság és magas a hőmérséklet. A májusi lehűlés és csapadék tovább rontotta a helyzetet a fiatal növényeknél. Úgy tűnik, idén ez a helyzet megismétlődik. A kelő növények stresszelve vannak a hideg és a szárazság miatt. Hogy nem jól érzik magukat ebben a helyzetben, arról a világoszöld és sárgás színük tanúskodik. És ha még a nappali hőmérséklet kedvezően is alakul, a csapadékot tekintve nehéz megjósolni a jövőt. A termelőknek már nem áll túl sok lehetőség a rendelkezésükre (az öntözést leszámítva). Az egyik megoldás a készítmények alkalmazása stresszhelyzet csökkentésére. A Galleko® rendelkezik az évek hosszú során a kísérletekben és a gyakorlatban jó eredményeket hozó készítményekkel, amelyek feladata segíteni a növény növekedését, a gyökérrendszer fejlődését, és mérsékelni a kedvezőtlen környezeti feltételeket, amelyeknek a növények ki vannak téve.

A készítmények egyes összetevői segítik azokat a fiziológiai folyamatokat, amelyek a növényekben végbe mennek. A tavalyi kísérleti eredmények, valamint a termesztők gyakorlata is azt mutatja, hogy segítenek enyhíteni a kedvezőtlen környezeti hatásokat, így javítani a gazdasági mutatókat. Ezt alátámasztják a kisparcellás kísérleti eredmények a kukoricában, amelyet Vágborin végeztek a pőstyéni kísérleti állomáson. Már évek óta jól bizonyít itt két készítmény, a Galleko rast és a Galleko kvet a plod még kedvezőtlen körülmények közt is.

A növények ezekben a kísérletekben ugyanolyan környezeti tényezőknek vannak kitéve, mint a földeken. A tavalyi kísérleti eredményeket a legjobban a zárójelentés foglalja össze: „A június különösen meleg és száraz volt, csak 14,6 % csapadék hullott a hosszúéves normát tekintve, a hőmérséklet viszont 4,97 °C-kal magasabb volt, mint a hosszúéves átlag ebben a hónapban ezen a lokalitáson. A szárazság júliusban tovább folytatódott, nagyobb esőzéseket csak a hónap vége hozott, amikor 49 mm csapadék hullott (július 27. – 76,6 % az egész havi átlagmennyiséget tekintve). A kedvezőtlen időjárás miatt (szárazság) a vegetáció idején teljes mértékben megnyilvánulhatott az alkalmazott stressz-csökkentő készítmények hatása. Jelentős hatása volt a hozamra a BBCH 16-18 fázisban alkalmazott készítménynek 2019. június 14.-én, tehát abban az időszakban, amikor annak nagy jelentősége van a termés megalapozása szempontjából” (RNDr. Ľubica Malovcová, A növényvédelmi készítményekről szóló jelentés, 2019).

A fentiekből is kitűnik, hogy kiváló eredményeket értek el a Galleko készítmények az összetételüknek köszönhetően. A Galleko termékek kiegyensúlyozott elegye a szerves anyagoknak, aminosavaknak, növényi hormonoknak és azok vegyületeinek, tengeri alga kivonatoknak, stresszhatás-csökkentő készítményeknek, mikro- és makro-elemeknek. A konkurens készítményekhez viszonyítva így ezeknek nem csak stimulációs (ami hosszantartó szárazság idején kontraproduktívan hathat), hanem regenerációs és stresszcsökkentő hatásuk is van. A szerves anyagok pozitívan hatnak a gyökérzet fejlődésére, megújulására, aminek köszönhetően az dúsabb, több hajszálgyökeret növeszt, és maga a gyökérzet is hosszabb. Már ez az első tényező is sok előnyhöz juttatja a növényt a kedvezőtlen időben is. A növények nehézségei a tápanyag- és vízfelvétel terén minimalizálódnak (ez érvényes a talajban lévő kevésbé mozgékony tápelemekre is). Ha minőségi növényzetet kezelünk velük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy azok ilyenek maradjanak a jövőben is.

A jelentős különbségek dokumentálva vannak az Agrozoran, s.r.o. (SZK, Tőketerebeii járás) tavalyi félüzemi kísérleteiben is. A Galleko rast és Galleko kvet a plod alkalmazása majdnem 13%-os hozamnövekedést eredményezett a kontrollal szemben. A számokban is kifejezhető eredmény (1,23 t/ha) jelentős gazdasági növekedést eredményezett, így megtérült a készítményekbe fektetett költség.

Kukorica LG 31.377 (FAO 340), balra kontroll, jobbra Galleko. Fotó 2019.10.8., SZK, Tőketerebesi járás

A gyökérrendszerben különféle növényi hormonok szintézise megy végbe. A hajszálgyökerek csúcsain citokininek képződnek, amelyek segítik a sejtek osztódását és a sejtfal erősítését, ezzel pedig serkentik a növények és a mellékgyökerek növekedését. Az erős sejtfal erősebb ellenállóképességet biztosít a patogénekkel szemben, és egészében véve egészségesebb lesz a növényzet. A citokininek irányítják a levélzet elöregedését is.

Kukorica, LG 31.377 (FAO 340), balra kontroll, jobbra Galleko. Fotó: 2019.7.3., CSK, Brünni járás

És épp a levélzet az első látható jel a Galleko® hatásának a kukoricában. A kezelt egyedek levelei gyakran szélesebbek, dúsabbak és sötétebb zöld színűk. A szárazságban is életképesebbnek tűnnek, mint ahogy az a Brünni járásban végzett félüzemi kísérlet is szemlélteti. Ugyanaz a hibrid, mint az előző esetben, hasonlóan jól kezdett. Az eredmény 700 kg többlet volt a kontrollal szemben. Itt is a Galleko rast és a Galleko kvet a plod készítményt alkalmazták.

A másik látható eredmény a kukorica kalászaiban volt megfigyelhető. A különbségek a kezelt és a kezeletlen variáns esetében nem csak a csövek hosszában, hanem a szemek minőségében is megmutatkoztak.

Kukorica, balra kontroll, jobbra Galleko, Fotó: 2019.9.23., CSK, Nyugat-Prága.

Fontos összetevője a Galleko készítményeknek az aminosavak, amelyeknek a sejtépítésben van szerepük. Szintézisük a növényben viszont jelentősen korlátozott. Az egyenes adagolással serkentik a növekedést, ugyanakkor gyorsítják a regenerációt. Ezen felül pedig kiváló szállítói azoknak a tápelemeknek, amelyeket vele együtt adagolnak. A stresszellenes elemek feladata segíteni az egyedeket a stresszhatások leküzdésében (hideg, meleg, szárazság, túlzott csapadék). Részlegesen ezt a funkciót töltik be a tengeri alga kivonatok, amelyeket a Galleko készítmények tartalmaznak. Ezek olyan helyről származnak, ahol hosszú idő telik el az apály-dagály között, így jelentős stresszhatásoknak vannak kitéve. Az ilyen stressz-helyzeteknek való ellenálló-képességüket átviszik más növényekre is.

Stressz-csökkentő hatása egyébként minden Galleko készítménynek van. Azonban kifejezett specialistának számít ezen a téren a Galleko arider, ami minden terménybe ajánlott. TM-ben alkalmazható gyomirtókkal is, ami viszont a többi Galleko készítménynél korlátozva van. Segíti a növényeket leküzdeni a stresszhatásokat, főként a szárazságot.

Kukorica, balra kontroll, jobbra Galleko. Fotó: 2019.9.18., CSK, Klatovy járás.

Hatása megmutatkozott a Klatovy járásban végzett kísérletekben is Csehországban. A kukoricasorokat nézve látható, hogy a kezelt változat sötétebb színű és teljesebb. A növények láthatóan jobban ellen álltak a kedvezőtlenebb körülményeknek. Ez a felvétel is egy további bizonyítéka annak, hogy milyen előnyökhöz juttatják a Galleko® készítmények a kukoricát. A jobb gyökérzet, levélzet, és a hosszabb, szemekkel jobban berakódott kukorica gazdaságilag kiszámítható előnyöket hoz. És ami még fontosabb, kifizetődő alkalmazásuk a kedvezőtlen körülmények közt is.

Bővebb info: Telefon: 0911 44 44 78 E-mail: info@galleko.com

Martin Šotik, Galleko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?