Az üde zöld fű titka

Vannak olyan fák (a legismertebbek az akác-, a dió- és a gesztenyefa), amelyek allelopátiásak, vagyis növényi részeikben olyan méreganyag van jelen, mely gátolja a többi növény fejlődését. A mélyárnyék miatt amúgy is legyengült fű ezt a megpróbáltatást már nem bírja. Ezért mindig gondosan össze kell gyűjtenünk a fáról lehulló apró gallyakat, leveleket. Ugyanígy kell eljárnunk a fenyőféléknél is, ahol hasonló tüneteket tapasztalhatunk, de ott nem allelopátiáról van szó, hanem a tűlevelek talajsavanyító hatásáról.

Az üde zöld fű legfontosabb titka az öntözés. A híres angol pázsit sem a különleges tartás miatt olyan szép, hanem a jótékony, gyakori csendes esőzésektől, a kevésbé erős napsütéstől, az alapvetően nedves klímától. Locsolni tehát kell, de mivel? Tömlővel? Az öntözés ezen hagyományos módja meglehetősen időigényes tevékenység. Hátránya, hogy az eloszlatás nem egyenletes, vízpazarló, s meglehetősen fárasztó. Ugyanakkor a legolcsóbb. A modern automata öntözőrendszerek sokkal hatékonyabb vízkijuttatást tesznek lehetővé, akár több hétre előre is programozhatók, s hajnalban is locsolhatnak, amikor sokkal kisebb a párolgásból adódó vízveszteség. Az öntözőfejek a szem elől rejtve maradnak, s csak az öntözés idejére bújnak elő, így nem zavarják a kert használóit.

Közkedveltek a hagyományos zöldbeton vagy gyephézagos betonelemek, sőt, a műanyag gyeprács is kezd divatba jönni. Leggyakrabban parkolóhelyeknél, garázsbehajtóknál alkalmazzuk ezt a megoldást. A prospektusok gyönyörű képeivel ellentétben sajnos a valóságban szinte nem létezik ilyen jól működő burkolat. Akár már pár hónap leforgása alatt (használattól függően) jelentkezhetnek az első kopások. Ellenszer nemigen akad, s még gondos ápolás mellett is előbb-utóbb kikopik a fű.

Sokszor apró dolgokkal is látványos eredményt érhetünk el. Ilyen jelentéktelennek tűnő, de hatásos eszköz a gyepszegély. Alkalmazásával sokkal ápoltabbnak tűnik a kert. A szegélyezéssel hangsúlyozni tudjuk kertünk épített, szögletes vagy akár természetes, lágy karakterét. A felhasználható anyagok tárháza kimeríthetetlen. Van, aki a kicsit drágább tradícionális fémszalag híve, de akad olyan is, aki az elnyűhetetlen, könnyen kezelhető műanyagra esküszik. Lehet fából, téglából, kőből is készíteni, egy a lényeg: mindig alkalmazkodjon a környezethez (a ház lábazata, utak burkolata, támfalak anyaga stb.).

Az ápolt, rövidre nyírt pázsitnál sokkal természetközelibb hatással bír a virágos gyep. Kapható olyan fűmagkeverék, amelybe virágmagokat is kevertek. Természetesen, ha ilyet alkalmazunk, sokkal ritkábban szabad füvet nyírni, mert a virágoknak időre van szükségük a kifejlődéshez. A virágos gyeppel a kert természetességét tudjuk hangsúlyozni, de vigyázzunk, mert túlságosan épített környezetben esetleg mesterkéltnek tűnhet.

Az utak építésénél érdemes figyelembe vennünk egy apró, de igen fontos szempontot: a burkolat szintjét a környező gyepfelülethez képest. Ez a jelentéktelennek tűnő dolog később sok bosszúságtól kímélhet majd meg bennünket. Amennyiben a járófelület túl mélyre kerül, a környező felületekről hónapról hónapra a burkolatra „folyik” a talaj, amelyen megtelepedik a fű és szép lassan bekebelezi a kövezetet. A fűcsomókkal berakódott sarkok tisztítása pedig meglehetősen macerás dolog. Ha a járdaszint túl magasra sikerül, akkor a fűnyírónk élét csorbíthatjuk ki könnyen. Optimális esetben tehát egy-másfél centiméterre emelkedjen ki a burkolat a környező gyepfelületből. (A Lakáskultúra alapján)