A kombájntól a gyümölcsosztályozó gépekig

agyh

A marcelházi KomAgrartechnik vállalat nevét sokat hallani manapság, főként a Rostselmash kombájnokkal kapcsolatban kerül szóba. Tevékenysége azonban sokkal szerteágazóbb, nem csak ezen kombájnok forgalmazására fókuszál.

A zöld színű kombájnok különféle árnyalata mellett a földeken egyre több piros-fehér kombájn arat. Köszönhető ez a KomAgrartechnik vállalatának, amely 2016-tól a Rostselmash kombájnok kizárólagos forgalmazója Szlovákiában. Ezen kombájnok eladásban robbanásszerű sikert ért el tavaly. Ez annak is tudható be, hogy a kombájnok nehéz terepen is jól teljesítenek, tisztán dolgoznak, nem törik a szemet, és mindezek mellett nemcsak magát a kombájnt, hanem az alkatrészeket is hozzáférhető áron, kedvező finanszírozási lehetőséggel kínálják. Természetesen a kombájnok kínálatát is úgy állítják össze, hogy találjon megfelelőt a maga számára a közepes méretű, illetve a nagyobb területen gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozó is. Több viszonteladóval is együttműködnek, így egész Szlovákiában elérhetők a gépek, a szerviz pedig gyors és hatékony.


 

Tény, hogy mostanában a KomAgrartechnik neve főként a Rostselmash betakarítógépek kapcsán hangzik el a legtöbbször, azonban érdemes tudni, hogy nem csak ezen gépek forgalmazására fókuszál. A kínálatában megtalálhatók a sűrűn vetett gabonafélékkel, olajos növényekkel kapcsolatos munkavégzésre szolgáló eszközök, csakúgy, mint a takarmány begyűjtésére szolgáló gépek, a szőlőmunkával kapcsolatos gépek is, illetve az öntözőberendezések. Emellett felszerelhetik raktáraikat a zöldségtermesztők és feldolgozók is a cég kínálatában megtalálható osztályozókkal, manipulációs eszközökkel.

 

A KomAgrartechnik még 2000-ben alakult Vektor Slovakia név alatt, 2004-ben változtatta meg nevét a jelenlegire. A gépek eladása mellett a szervizre is nagy hangsúlyt fektet, hiszen tisztában vannak azzal, hogy a gazdáknak a munkacsúcs idején egy-egy meghibásodás esetén azonnali megoldásra van szüksége.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=153&v=hyCmZNqSJoM

https://www.youtube.com/watch?time_continue=111&v=ASi_ohCu_fA

https://www.youtube.com/watch?time_continue=145&v=dwIgLIyTD74

KomAgrartechnik

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?