Agro

A Torum 770 először hazai kiállításon

A Komagrartechnik neve már szorosan összenőtt a Rostselmash kombájnok nevével, el is hozta Sókszelőcére a cég annak legújabb modelljét, a Torum 770-es gabonakombájnt.
Czigler Mónika

2021. július 14. 16:25

Komagrartechnik

Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy a marcelházai gépforgalmazó vállalat csak az orosz strapabíró kombájnok értékesítésével foglalkozik, aki eddig ezt nem hitte, az meggyőződhetett erről a tényről Sókszelőcén is. A Komagrartechnik elhozta ugyanis a portfóliójában megtalálható Id David talajközművelő és sorközművelő kultivátorait, illetve a márka egyéb masináit, az Einböck márka gépeit, a Cynkomet pótkocsikat, valamint az Agromash márkanév alatt megtalálható gépek kínálatát is. Nem lehetett nem észrevenni a Rostselmash monumentális vontatott permetezőjét sem, amely a cég által kiállított darabok egyik ékessége volt.

Bári Viktória, a Komagrartechnik marketingfelelőse elmondta, széles a kínálatuk, szinte mindenféle művelethez talál a gazda gépet a portfóliójukban, de mindent természetesen nem tudtak felsorakoztatni a helyszínen. „Az viszont egy nagy büszkeségünk, hogy a Torum 770-es gabonakombájnunk Hannover után Szlovákiában csak most először lett kiállítva, és ha a nagyközönség nem is tudja itt helyben kipróbálni, a szakembereink szívesen adnak felvilágosítást az új kombájnnal kapcsolatban is” – mondta Bári Viktória.

(czm)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Ľubomíra Izáková

A lakosság jelentős része szorong, segítséget mégsem kérnek

Az Új Szó és a Trend közös konferenciáján tartott panelbeszélgetés résztvevői balról jobbra: Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetője; Agócs Attila, a Híd alelnöke; Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke és a beszélgetés moderátora, Czímer Gábor, az Új Szó be

Október másodikán alakulhat meg a Szövetség (VIDEÓ)

palackposta

Évtizedekkel vízbe dobása után ért partot Hawaiin egy japán palackposta

koronavírus India

Koronavírus - A fertőzöttek száma 227 millió, a halálos áldozatoké 4,669 millió a világon

régiófoci

Centenáriumot ünnepelt a légi labdarúgás

eső illusztráció

Esős időnk lesz pénteken

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.