A termékenység fokozása zöldtrágyázással

Az eljárás során zöld növényi részeket juttatunk a talajba. Minden zöld résznek, így az árvakelésnek, sőt a területen előforduló, még magot nem érlelt gyomoknak is van zöldtrágyaértéke, természetesen az egyes növényfajok, növényrészek között mind menynyiségben, mind minőségben nagy eltérések lehetnek. Valódi értelemben zöldtrágyanövényeknek a kifejezetten e célból vetett, és optimális időben a talajba bedolgozott növényeket értjük. A zöldtrágyázás jelentős mértékben javítja a talajok általános kondícióját. Ez gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt fontos. A zöldtrágyanövények jótékony hatással vannak a talaj fizikai és biológiai állapotára, javítják vízgazdálkodását, növelik szervesanyag-tartalmát, csökkentik az eróziós és a deflációs károkat. Gyors növekedésükkel jelentős mennyiségű nitrogént vesznek fel a talajból, megakadályozva annak kimosódását, megőrizve így az utónövény számára azt. Napjainkban a vetésszerkezet öszszetételéből adódóan a biomassza döntő hányada lekerül a termőhelyről. Az állatállomány jelentős csökkenéséből adódó szervestrágya-hiány, annak nem megfelelő kezelése, és kijuttatása, illetve a talajok fizikai, biológiai állapotromlása miatt szükséges a zöldtrágyanövények újbóli fő- és másodvetésű termesztésbe vonása.

Hatásuk a természetre, környezetre

Egyes zöldtrágyanövényeknek allelopatikus hatásuk révén a szántóföldi gyomszabályozásban is jelentős a szerepe. Különösen a mustár és az olajretek képes gátolni a gyomok csírázását. Emellett fonálféreggyérítő hatásukról sem szabad megfeledkeznünk. A nematódagyérítő hatás különösen burgonya, cukorrépa, gyökérzöldségek és kertészeti kultúrák előveteményeként jelentős. Nematicid hatással a facélia, mustár és az olajretek bír.

A pillangós zöldtrágyanövények hektáronként 80–120 kg nitrogénnel gyarapíthatják a talaj nitrogéntartalmát. Biotermesztésben a szervestrágyázáson kívül ez az egyedüli módja a nitrogénpótlásnak, de a hagyományos gazdálkodás keretein belül is rendszeres termesztésükkel minimalizálható, esetenként el is hagyható a nitrogénműtrágyák felhasználása.

A virágzó zöldtrágyanövények a méhészeti hasznosításuk mellett – a facélia 800 kg méz/ha szolgáltatására is képes – jelentős élőhely szereppel is bírnak. A növényállomány mind a hasznos szervezeteknek, mind a vadgazdálkodási szempontból fontos állatoknak nyújt táplálkozó és élőhelyet, hozzájárulva ezzel a biodiverzitás színesítéséhez. Arról nem is szólva, hogy ezáltal a más kúlturnövényeknél okozott vadkár is csökkenthető.

Milyen zöldtrágyát válasszunk?

Zöldtrágyanövénynek leginkább a dúsan gyökerező, jó tápanyagfeltáró, a csírázáshoz, kezdeti fejlődéshez mérsékelt menynyiségű vizet igénylő növényfajok felelnek meg. Fontos szempont, hogy a vetőmagjuk olcsón és nagy mennyiségben álljon rendelkezésre. Térségünkben a legfontosabb zöldtrágyanövény-fajok a következők: fehér mustár (Sinapis alba), olajretek (Raphanus sativus), facélia (Phacelia tanacetifolia), takarmányrepce (Brassica oleracea), pohánka (Fagopyrum esculentum), tavaszi- és szöszösbükköny (Vicia sativa, Vicia villosa), fehérvirágú somkóró (Melilotus albus), csillagfürt (Lupinus albus), bíborhere (Trifolium incarnatum).

A zöldtrágyavetés első nagy kérdése, hogy milyen növényfajt válasszunk? Ez nagyban függ attól, hogy fő- vagy másodvetésről van-e szó, illetve, hogy milyen az adott időszak csapadékeloszlása. Fővetésben, ahol valamennyi növényfaj számára biztosított a kellő hosszúságú vegetációs periódus, érdemes lassabb fejlődési erélyű, ezáltal hoszszabb borítást eredményező növényfajt választani. Amire figyelni kell, hogy egyes növényfajok, mint például a bíborhere aszályérzékenyek, ezért száraz fekvésben nem jöhet szóba a termesztésük. Fővetés esetén a bedolgozásra legalkalmasabb fenológiai fázis a virágzás kezdete. Ekkorra a növényállomány kellően nagy zöldtömeget ért el, de szára még nem fásodott. Amennyiben a méhészeti hasznosítás is cél, érdemes megvárni a fővirágzás végét, de ebben az esetben számítanunk kell arra, hogy az elöregedő növényállomány bedolgozása nehezebb lesz.

Mikor vessük?

Másodvetésre az augusztus a legalkalmasabb. A túl korán, már júliusban elvetett növények csapadék hiányában nem tudnak megfelelően fejlődni. További gond, hogy a keresztesvirágúak, pl. a fehér mustár és az olajretek rövidnappalos növények, ezért korai vetésnél gyorsan magszárba mennek, így kis zöldtömeget kapunk. A túl kései, szeptemberi vetés szintén kis biomasszát eredményez. Augusztusi vetésnél a csökkenő fényviszonyok miatt már kevésbé intenzív a generatív fejlődés, és a hónap második felében gyakori esők hatására biztosított az egyenletes csírázás és fejlődés, így a növényállomány jó biomasszát ad. További pozitív hatás, hogy augusztusra a területen hagyott szalma egy része is elbomlott, így az esetlegesen fellépő pentozán-hatás kisebb lesz. Ha a vetéskor nagy mennyiségű szármaradvány található a területen, célszerű 50 kg/ha N kijuttatása. Nagy szármaradvány esetén, ha a vetés alkalmazhatunk szórvavetést is. Ebben az esetben a műtrágyát és a vetőmagot gondosan elkeverve műtrágyaszóróval is kijuttathatjuk a területre, amit utána sekélyen munkálunk a talajba. Szórvavetés esetén a normál vetőmagmennyiség 150%-át alkalmazzuk. Másodvetésű növényállomány bedolgozásával egészen az első fagyokig várhatunk, sőt akár utána is a területen maradhat a növényállomány. A legtöbb zöldtrágyanövény kisebb fagyokat még elviseli, de a bíborhere, fehérvirágú somkóró és a szöszösbükköny teljes egészében áttelel. Az elfagyott növényállomány mulcsként hasznosul. Ez több szempontból is előnyös. A télen elbomlott mulcsba közvetlenül is vethetünk, vagy vetés előtt dolgozzuk a talajba. Az áttelelt növényállomány beforgatása szintén vetés előtt történjen. Szükség esetén a télen a területen hagyott mulcs, illetve növényállomány juhokkal legeltethető.