A Szövetség a kormányt bírálja, előrehozott választást követel

Forró Krisztián

A Szövetség felszólította a kormányt és a parlamentet, tegyenek meg minden jogi lépést annak érdekében, hogy kiírják az előrehozott választást. „Legyenek felelősségteljesek, és tegyenek meg mindent ennek érdekében” – jelentette ki Forró Krisztián, a párt elnöke.

Forró Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnököt bírálta, amiért a kormány az elmúlt hónapokban csak homokba dugta a fejét, és nem hoztak sem szakértői, sem politikai döntést. Mint mondta, a jelen helyzetre már előre is felkészülhettek volna.

A Szövetség szerint a kormány nem hallgatta meg az önkormányzatok és régiók segélykiáltásait, és nem tartották be ígéretüket az energiaárak korlátozását és a gázproblémák megoldását illetően.

Forró szerint a kormánykoalíció történelmi lehetőséget mulasztott el akkor, amikor az alkotmányos többsége ellenére nem hozott olyan döntéseket, amelyek az ország javát szolgálhatták volna. Úgy véli, a konstruktív megoldások helyett csak ötletelnek, valódi megoldások azonban nem születnek. 

A Szövetség szerint a kormány tehetetlensége hozzájárul az extrémisták támogatottságához, emellett pedig félő, hogy polgári zavargások törhetnek ki.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?