A nyugdíjreform három arca

A szlovák kormányok hasonlóképpen újra és újra nekifutnak annak a lehetetlennek tűnő feladatnak, hogy olyan nyugdíjrendszert hozzanak össze, amely egyszerre méltányos, igazságos és hosszú távon pénzügyileg fenntartható. A Matovič-kormány munkaügyi minisztere, Milan Krajniak a múlt héten mutatta be a készülő nyugdíjreform tíz alapelvét.

Nem vitás, hogy nagy szükség van erre a reformra, hiszen az elmúlt évek változtatásai sokat rontottak a rendszer hosszú távú fenntarthatóságán. A tizenharmadik nyugdíjak reális szintre terelése évi mintegy 300 millió euróval javítja a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, de a Költségvetési Tanács számításai alapján további évi 1,7 milliárd eurót kellene lefaragni ahhoz, hogy visszatérjünk arra a fenntartható pályára, amelyet valamikor 2018-ban hagyott el a hazai nyugdíjrendszer.

A reform alapelveinek olvasása közben egy másik film is eszébe jut az embernek, Sergio Leone legendás spagettiwesternje, A Jó, a Rossz és a Csúf. Pontosan ezekkel a szavakkal lehetne ugyanis jellemezni a munkaügyi minisztérium reformötleteit. A jó kategóriában talán a legfontosabb, hogy alkotmánytörvényről van szó, amely ténylegesen stabilizálhatná a nyugdíjrendszert, hiszen megváltoztatására a jövőben mindig 90 szavazatra lesz szükség a parlamentben. Pozitívan lehet értékelni a második nyugdíjpillérrel kapcsolatos változásokat is, bár Ódor Lajos, a második pillér talán legnagyobb szakértője hiányolja a részleteket. Fontos az az alapelv is, amely ismét hozzákötné a nyugdíjkorhatárt a születéskor várható élettartam alakulásához. Ez sokat javítana a nyugdíjrendszer fenntarthatóságán, de a túlságosan nagy elvárásokat tompítja egy másik alapelv, amely már 40 ledolgozott év után nyugdíjat ígér.

Ezzel el is érkeztünk a problémás javaslatokhoz. Az egyik, hogy alkotmánytörvény garantálná, hogy a közpénzek pozitív alakulása esetén a nyugdíjasok soron kívüli nyugdíjemelést kapjanak. Ez önmagában jól hangzik, de valójában üres ígéret, hiszen a szlovák költségvetést még sosem sikerült kiegyensúlyozni, és az elkövetkező évek is inkább az államadósság növekedéséről fognak szólni.

Megkérdőjelezhető annak a munkaügyi minisztérium melletti tanácsnak a felállítása is, mely négyévente egyszer befektetési stratégiát készítene a nyugdíjalapok számára. Az ilyesmi nem az állam erőssége, és a pénzügypiacok gyors változása miatt egy több évvel ezelőtt megírt befektetési stratégia használhatósága a nullával egyenlő.

A csúf kategóriába egyértelműen a szülői bónusz bevezetése tartozik, mely szerint a már felnőtt gyerekek nyugdíjjárulékuk húsz százalékéval hozzájárulhatnak a szüleik nyugdíjához. Érzelmi szinten a javaslat érthető, de olyan megoldásról van szó, amelyet jelenleg sehol a világon nem alkalmaznak, és hatásai a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára egyelőre kiszámíthatatlanok. A nyugdíjrendszerrel foglalkozó közgazdászok közül ezért senki sem ajánlja a szülői bónusz bevezetését.

Lola a filmben végül célba ér és megmenti a szerelmét. Hogy a nyugdíjreform sikeresen célba ér-e, ezt ma nehéz megjósolni. A kormánykoalícióban sincs teljes egyetértés a munkaügyi miniszter javaslataival kapcsolatban, és a koalíciós feszültségeket nézve erről a témáról is parázs vita várható. És mivel alkotmánytörvényről van szó, fontos lesz minden változtatást nagyon alaposan mérlegelni. Az esetleges hibák ugyanis sokba fognak kerülni, és az alkotmányos többség miatt nehéz lesz azokat eltávolítani.