A járvány ellenére csökkent az állástalanok száma

Krajniak
Pozsony |

A vártnál is durvábbra sikeredett őszi járványhullám ellenére sikerült stabilizálni a munkapiaci helyzetet – állítja a munkaügyi miniszter a legfrissebb, hétfőn közzétett munkanélküliségi adatokra hivatkozva. Az állástalanok száma 20 hónapja nem látott mélypontra esett vissza.

Az egy évvel korábbi 7,38-ról idén novemberre 6,64 százalékra esett vissza a szlovákiai munkaügyi hivatalok nyilvántartásában regisztrált állástalanok aránya – derül ki a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) legfrissebb felméréséből. Eszerint november végén 180 ezer olyan állástalan volt a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, akik egy kedvező ajánlat esetén képesek lettek volna azonnal munkába állni. Ilyen jó adatra 20 hónapja nem volt példa Szlovákiában. Az állástalanok száma novemberben csaknem 25 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Működő munkapiac

„A most közzétett adatok azt bizonyítják, hogy a szlovák munkapiac működik, és a munkájukat elvesztők a járvány újabb hulláma ellenére képesek új állást találni” – mondta el Milan Krajniak munkaügyi miniszter. A tárcavezető szerint az állástalanok aránya már csaknem a világjárvány tavalyi kirobbanásakor, vagyis a 2020 márciusában mért szintre esett vissza. „A járvány ellenére sikerült olyan intézkedéseket foganatosítanunk, amelyeknek köszönhetően a munkájukat elvesztők képesek gyorsan elhelyezkedni” – vallja a miniszter. Karol Zimmer, az ÚPSVR vezérigazgatója szerint novemberben csaknem 11 ezer álláskereső talált magának munkát.

„A jó hír, hogy a fiatal pályakezdők sem maradnak hoppon. Jelenleg közülük 26 ezren vannak a munkaügyi hivatalok nyilvántartásában, ami azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban csökkent az állástalan fiatalok száma”

– állítja Krajniak. A miniszter azt is kiemelte, hogy 2000 óta az elmúlt hónapban kérték a legkevesebben felvételüket a munkaügyi hivatalok nyilvántartásába.

Az elmúlt időszakban nőtt a szabad munkahelyek száma is. A most közzétett felmérés szerint az állástalanok novemberben több mint 73 ezer ajánlat közül válogathattak. A legtöbb szabad munkahely, több mint 21 ezer Pozsony megyében volt, míg a sereghajtó Kassa megye, alig 3,8 ezer ajánlattal.

Visszaélnek a támogatásokkal

Míg a munkaügyi mutatókkal kapcsolatban a Munka-, Szociális és Családügyi Központ jó hírekről számolhatott be, a járványügyi támogatásokra ez már korántsem igaz. Ez utóbbiakkal az elmúlt időszakban többen is megpróbáltak visszaélni, az ÚPSVR így emiatt már 37 büntetőfeljelentést tett.

„Az okozott kár 20 millió euró körül mozoghat”

– állítja Zimmer. A feljelentések között szerepel az az ügy is, amelyre a Transparency International Slovensko (TIS) hívta fel a figyelmet. Ez utóbbi a Brigádnici Kft.-ről derítette ki, hogy csupán egy garázscégről van szó, ennek ellenére 3,44 millió eurós támogatást kapott az államtól. „A Brigádnici társaság nemrég még egy működő cég volt, korábban pedig milliós forgalmat tudott felmutatni” – mondta el Zimmer, aki szerint azonban ők is azt gondolják, hogy csalással állnak szemben, ezért feljelentést tettek az ügyben. Krajniak szerint minden egyes kifizetést ellenőriznek, miközben a járvány által sújtott cégeknek az Elsősegély programon keresztül az állam a járvány kirobbanása óta már több mint 2 milliárd eurót folyósított a munkahelyek megtartására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?